RETRO RÁDIÓ

Nevetőgázt fogyasztott, majd kocsiba ült egy tini: a gyalogos járdára hajtva okozott balesetet

B. V.
Szerző
B. V.
Létrehozva2025. 05. 15. 20:00

Az elgázolt gyalogost súlyos állapotban szállították kórházba.

Sokkoló balesetet okozott a 19 éves Louise Tunstall, aki nevetőgázt szívott, mielőtt Fiat 500-as kormánya mögé ült volna, aminek következtében felhajtott a gyalogos járdára és elütött egy 51 éves gyalogost. A gázolás ráadásul akkora erejű volt, hogy az autó a padkának ütközve a feje tetejére fordult, míg az áldozat életveszélyes sérüléseket szerzett. A nyomozás során ezt követően derült ki, a tinire olyan hatással volt a lufiban lévő nevetőgáz, mintha füvet fogyasztott volna percekkel vezetés előtt.

tini
Nevetőgáz fogyasztása után ült kocsiba a tini Fotó: Unsplash

Egy lowtoni útszéli üzletben rögzített biztonsági kamera felvételein látható, amint az akkor 18 éves lány és utasa két sárga lufiból dinitrogén-oxidot lélegzik be. Pillanatokkal később egy 51 éves nőnek ütközött, aminek következtében az autója felborult. A nő tragikus módon súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett a horrorisztikus baleset után.

Tunstall azt állította kihallgatása során, hogy azért hajtott fel a járdára, mert épp nyúlt valamiért a lábaihoz. Ezt követően azonban elismerte a dinitrogén-oxid fogyasztását, mivel a szakértők megállapították, esélytelen, hogy defekt okozta volna a tragédiát, ami miatt a 19 éves egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélték drog birtoklás, baleset okozás és befolyásoltság alatti vezetés miatt. 

Ha kiengedik újabb, szigorított forgalmi és KRESZ-vizsgát kell tegyen, írja a The Sun hozzátéve, a nevetőgáz az eufória érzet mellett szédülést is okozhat, néha hallucinációt is, de az biztos, hatással van a fogyasztó ítélőképességére.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.