RETRO RÁDIÓ

Horrorfilmbe illő a helyzet: Több millió méh árasztotta el az utcát!

Létrehozva2025. 05. 19. 12:15

Az agresszív méhek újra és újra lecsapnak.

Horrorfilmbe illő helyzetben találták magukat egy angliai kertváros, Worcester lakosai. A környéken élők elmondása szerint minden nyáron agresszív méhek árasztják el az utcákat. A rovarok megcsípik a járókelőket, berepülnek a házakba és tömegestül követik az embereket. Több évnyi rettegés után a lakosok most a hatóságok segítségét kérik.

méh, méhek, méhecske
A méhek általában nem agresszívak, de ebben az esetben több embert is megcsíptek /  Fotó: Pixabay

Az angliai kertváros egyik telkén a tulajdonos 21 méhkaptárt telepített. A kaptárak nagyjából 15 éve állnak a környéken, az utóbbi években azonban súlyos problémát jelentenek a lakosok számára. A tulajdonos ugyanis elköltözött a telekről és magára hagyta a kaptárakat. Az őrizetlen állatok száma megközelíti az egymilliót. Az idő melegedésével a méhek teljesen ellepik a környéket, és az év felében terrorizálják a lakosságot. Az itt élők állítják, évek óta nem ülhetnek ki a saját kertjükbe, valamint csukva zárva az ajtóikat és az ablakaikat. Sokszor az otthonukból sem tudnak kilépni, mert egy nagy méretű agresszív raj lepte el az utcát. A polgárok féltik magukat és az állataikat is, valamint a munkások is elkerülik ezeket az utcákat. A szomszédok többségét megcsípték már a méhek. Az egyik lakos elmesélte, egyszer a kéményén keresztül jutottak be a házába az állatok:

Két héttel ezelőtt egy egy méter hosszú kolónia 40-60 ezer méh repült be a kéményemen keresztül. Olyan volt, mintha zuhogó eső - monszun - árasztotta volna el a nappalimat. Nem akarunk ártani a méheknek, de a helyzet egyre rosszabb.

A hatóságok sok panaszt kaptak már a méhek miatt, ezért kivizsgálják az esetet. Valószínűleg felelősségre vonják a kaptárak tulajdonosát, és elköltöztetik a méheket, egy lakatlan területre - írja a Daiy Express.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.