
Egy tanári megérzés mentette meg egy kisfiú életét, aki mára már másokon segít
Egy elsőre ártatlannak tűnő tanári észrevétel teljesen megváltoztatta egy kisfiú életét. Ami olvasási nehézségnek indult, végül szívszorító diagnózishoz és egy inspiráló küldetéshez vezetett.
Todd mindössze hétéves volt, amikor tanítónője észrevette, hogy valami nincs rendben , nem csak az olvasással küszködött, hanem néha gondolatai elkalandoztak, mintha kikapcsolt volna pár másodpercre. A szörnyű diagnózis karácsony előtt napokkal érte a családot, miután a tanárnő tanácsára orvoshoz fordultak.

Az első jele annak, hogy Todddal valami nem stimmel, az volt, amikor speciális olvasás-helyreállító leckéket kapott, mivel enyhén lemaradt ezen a területen, de a családunkban a diszlexia miatt csak azt hittem, hogy ez az az út, amelyen Todd is végig fog menni. Egy délután odajött hozzám az igazgatóhelyettes, és azt mondta, hogy aggódik Todd miatt, mert úgy gondolja, hogy rohamai vannak.
- mondta édesanyja, Ellen Vance.
Egy orvosi vizsgálat után Todd agyában először egy ciszta jelenlétét feltételezték, de ahogy az nőni kezdett, komolyabb vizsgálatokra volt szükség.
A félelmeim kezdtek előjönni, van két orvos, akivel soha nem akarsz találkozni, egy idegsebész és egy kardiológus, ekkor már tudtam, hogy komoly gond van. 10 nappal 2008 karácsonya előtt az orvos elmondta, hogy valójában nem ciszta, hanem daganat van Todd agyán.
- emlékezett vissza édesanyja a sokkoló diagnózis napjára.
A tumor lassan nőtt, így kezdetben csak figyelték, de végül 2010 januárjában biopsziára került sor. A diagnózis után Todd 85 hetes kemoterápiás kezelésen esett át. Ellen szerint ez volt életük legfélelmetesebb időszaka és a kezelés nagyon nehéz volt fia kis testének.
Imádta a szőke haját. Míg a haja eredetileg csak megritkult, eljött a rettegett nap, amikor felöltözött, beállította a haját, és a zselével együtt egy marék haj kihullott.
A fordulat egy sportboltban vásárolt bandanával jött el, ami újra megadta az önbizalmat a kisfiúnak. Később ez inspirálta Ellent és férjét, Simont, hogy megalapítsák a Bandanas for the Brave nevű alapítványt, amely ingyenes bandanákat biztosít rákos gyerekeknek.
Annyi minden történik ezalatt az idő alatt, hogy ez könnyen kicsúszik a szülők fejéből, vagy esetleg nincs idejük kimenni és vásárolni valamit a gyermeküknek, hiszen az első gondolatuk az, hogy a gyerek mellett legyenek és támogassák őt.
Ma már maga Todd is aktív tagja az alapítványnak, és segít más gyerekeknek is átvészelni a legnehezebb időszakokat stílusosan. Bár daganata 22 éves korára még mindig jelen van, hivatalosan is rákmentes, és már csak néha kell vizsgálatokra járnia - írta a Mirror.






