RETRO RÁDIÓ

Előkerült egy tiltott szent irat: így halt meg valójában Jézus Krisztus

Létrehozva2025. 05. 19. 12:30

Majdnem kétezer éve úgy tartjuk, hogy Jézus Krisztus keresztre feszítés útján halt meg – ám egy tiltott szent irat most egészen más megvilágításba helyezi az eseményeket.

Az Acta Pilati, ismertebb nevén Nikodémus evangéliuma olyan részleteket tár fel, amelyeket a hivatalos Biblia soha nem vett be a kánonba, noha a szöveg Jézus Krisztus halálának „igazi” tettesét is megnevezi.

 Jézus Krisztus
A szöveg Jézus Krisztus halálának „igazi” tettesét is megnevezi Fotó: Forrás: Pexels (illusztráció)

Az evangélium szerint az a katona, aki Jézus Krisztus oldalát dárdával átszúrta, egy bizonyos Longinus volt. A János evangéliumában is szerepel ez a jelenet: 

Hanem egy a vitézek közül dárdával átszúrta az oldalát, és azonnal vér és víz jött ki

A tiltott szöveg azonban azonosítja a katonát, aki a legenda szerint ezt követően megtért, és kimondta: „Ez valóban Isten Fia volt”. Bár a Bibliában nem nevesítették, a keleti egyházak úgy vélik, ő mondta ki ezeket a szavakat, miután földrengés rázta meg a földet Jézus halálakor - írja az Unilad.

Longinus alakját azonban nemcsak az írások, hanem a művészet is őrzi: a vatikáni Szent Péter-bazilika kupolája alatt ma is ott áll a szobra. Ennek ellenére történelmi bizonyíték nincs a létezésére, csupán a keresztény hagyomány tartja fenn az emlékét, amely szerint hitet tett Jézus mellett, és ezért üldöztetés áldozata lett.

Nikodémus evangéliumát a keresztény egyház azért nem fogadta el, mert vélhetően évszázadokkal Jézus halála után keletkezett, valamikor a 4–5. század körül. Egyesek úgy vélik, maga Nikodémus írta, akiről tudni lehet, hogy segített Jézus eltemetésében. Bár a hivatalos tanítások nem tartalmazzák ezt a szöveget, sokan úgy vélik, hogy ezek az „elveszett” iratok fontos mozaikdarabjai lehetnek annak a képnek, amit évszázadokon át csak egyetlen nézőpontból láthattunk.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.