RETRO RÁDIÓ

Pánik az éjszakában: intenzív földrengést mértek, vészhelyzetet hirdettek

B. V.
Szerző
B. V.
Létrehozva2025. 05. 13. 09:45

A hatóságok azonnal felkészültek a segítségnyújtásra.

Hatalmas pánik tört ki Kína délnyugati részén, a Tibeti Autonóm Területeken fekvő Lhaze megyében, miután helyi idő szerint hajnali öt után nem sokkal egy 5.5-es erősségű földrengés keltette fel a helyieket. Mint kiderült, a természeti jelenség epicentruma a város központjától 21 km-re volt, mégis a rengést a környező településeken is érezték, ami miatt a hatóságok azonnal életbe léptették a vészhelyzeti protokollokat. 

Földrengés földmozgás szeizmikus tevékenység earthquake
Földrengésre keltek a lakók. Fotó: Pexels

Mint kiderült, a Kínai Földrengéshálózat közlése szerint a földrengés mindössze 10 kilométeres mélységben történt, ezért volt a felszínen rendkívül intenzív a hatása. Szerencsére azonban a jelentős rázkódás ellenére sem halálos áldozatot, sem súlyos sérülést nem jelentettek a hatóságok azok után, hogy helyi mentőcsapatok, tűzoltók és katasztrófavédelmi egységek is a helyszínre érkeztek, hogy segítséget nyújtsanak.

Egyedül néhány üzlethelyiségben keletkeztek károk, amit a térfigyelő kamerák is rögzítettek, de ezek elsősorban berendezési tárgyakat, polcokat érintettek a hétfő hajnali földrengésben - írja a Tények.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.