RETRO RÁDIÓ

Félárván maradt egy ikerpár: Szülés után hányingere volt, megurott a vérnyomása és meghalt az édesanyjuk

Alexa
Szerző
Alexa
Létrehozva2025. 05. 10. 22:00

Az esküdtszék szerint a nő halála megelőzhető lett volna. A szülésnél még minden rendben ment.

Az esküdtszék 22 millió dollárnyi kártérítést ítélt meg Maura Gallagher halálának ügyében, aki szülés után négy órával meghalt. Szerintük a halál megelőzhető lett volna. 

szülés
Mindössze négy órával a szülés után hunyt el az édesanya Fotó: Pexels

2017. május 8-án a 38 éves Maura a connecticuti New Canaanban élt és egypetéjű ikreit várta. Reggel a párjával, Max DiDodóval a Stamford Kórházba mentek, hogy egy rutinszerű császármetszés során világra hozhassa gyermekeit, ami egy örömteli napnak ígérkezett.

Ehelyett azonban a szülés után mindössze négy órával Maura agyvérzést kapott.

Közel nyolc évvel a tragédia után Maura családja 22 millió dollárnyi kártérítést, miután az esküdtek megállapították, hogy a kórház aneszteziológusa nem biztosította Maura számára a megfelelő ellátást a szülés során. 

A kórházba érkezésétől kezdve magas vérnyomással és trombocitopéniával küzdött. Egyértelműen fennállt a preeklampszia kockázata, amit az eljárás során megerősítettek

- nyilatkozta az esetről Maura nővére, Erin O'Rourke.

Maura terhességét - 38 évesen és ikreket várva - magasabb kockázatúnak kellett volna tekinteni. De ahogyan aznap reggel megjelent - emelkedett vérnyomással és trombocitopéniával, vagyis alacsony vérlemezkeszámmal -, az egyértelmű jelei voltak annak, hogy valami új és potenciálisan veszélyes dolog történt

- mondta a család ügyvédje, Daniel Thomas.

Az ikrek születése normálisan zajlott le, azonban Maura utána hányingerre kezdett panaszkodni és ijesztően megurott a vérnyomása.

A hányingerre efedrint kapott, ami megnövelte a már amúgy is magas vérnyomását - írja a People.

Az ügyvéd szerint Maura panaszai az orvosok szorongásként kezelték. A bírósági dokumentumok szerint az aneszteziológus nem kezelte megfelelően Maura magas vérnyomását és a császármetszésre még azelőtt sor került, hogy megjöttek volna a nő preeklampsziával kapcsolatos eredményei a laborból.

Négy órával és tizenöt perccel a szülés után agyvérzést szenvedett és másnap már halottnak nyilvánították.

A család pert indított a kórház ellen és nyolc hosszú év után, mialatt a kórház azt állította, hogy Maura agyában genetikai eredetű érrendszeri károsodás állt fenn, végül az esküdtek arra jutottak, hogy a haláleset megelőzhető lett volna és a család oldalára álltak.

A kórház szóvivője szerint a bizonyítékok teljesen ellentmondanak az ítélettel, de őszinte részvétüket fejezték ki a család felé.

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.