Krausz Gábor
A hölgy anyukája szerint ez a világ legkegyetlenebb betegsége.
Borzalmas tragédia történt: életét vesztette egy nő, aki 28 évesen, házimunka közben vette észre először a demencia jeleit magán.
A manchesteri Gemma Illingworth-nél 2021-ben diagnosztizálták a demencia egy ritka formáját, a hátsó agykérgi atrófiát (PCA), miközben a világjárvány idején otthonról dolgozott. Tavaly novemberben hunyt el, és a testvérei most teljesítették a London Maratont az emlékére, négy hónappal a 31 éves korában bekövetkezett halála után.
A PCA a vizuális és térbeli információk feldolgozásáért felelős agyi részek degenerálódását okozza, ami miatt Gemma elvesztette a látását és így képtelen volt segítség nélkül közlekedni. A 2021-es diagnózist követően Gemma állapota fokozatosan romlott - már nem tudta egyedül ellátni magát, többek között gondot okozott neki az étkezés, a nyelés, a beszéd és a járás is.
Ben és Jess elárulták, hogy a testvérüknek már gyerekkora óta nehézséget okoztak az olyan egyszerű feladatok, mint a megfigyelés, a koordináció, a tájékozódás és az időbeli tudatosság. De azt mondták, hogy ezek a tulajdonságok nem adtak okot aggodalomra az egészségével kapcsolatban. Gemma állapota súlyosbodott a bezártság alatt, később már alig látta a képernyőt, és nem tudta feldolgozni a rajta lévő információt, ami arra késztette, hogy otthagyja az állását.
Nem teljesen értette, mi történik, és azt hitte, hogy normális életet élhet, de nem tudott... mielőtt rájöttünk volna, már nem tudott segítség nélkül élni. Miután megkapta a diagnózist, már csak egy irányba mehetett. Nem tudtuk, hogy ilyen gyorsan fog történni minden
- mesélte Ben.
Susie Illingworth, Gemma édesanyja elmondta, hogy lánya elvesztése szívszorító volt. Szerinte ez a legkegyetlenebb betegség az egész világon. Gemma tavaly november 27-én hunyt el az otthonában, családja körében - írja a Mirror.