RETRO RÁDIÓ

31 éves futó vesztette életét első félmaratonja közben

Létrehozva2025. 05. 18. 11:27

13 kilométert tett meg, mielőtt összeesett.

Egy 31 éves férfi életét vesztette vasárnap a New York Road Runners által szervezett 21 kilométeres verseny során – írja a People.

31 éves férfi vesztette életét első félmaratonja közben
A futáshoz edzéssel kell hozzászoktatnunk szervezetünket Fotó: Forrás: Pexels

A férfi élete első félmaratonján vett részt, és körülbelül 13 kilométer megtétele után rosszul lett, és összeesett. Az eset az Ocean Parkway közelében történt

Mély szomorúsággal jelentjük be, hogy egy versenyző életét vesztette a mai verseny során

- mondta Rob Simmelkjaer, a New York Road Runners vezérigazgatója.

A férfit helyszíni ellátás után a brooklyni kórházba szállították, de sajnos nem tudták megmenteni az életét.

A várható hőség miatt több extra intézkedést is bevezettünk, például kiegészítő frissítőállomásokat és párakapukat helyeztünk el a pálya mentén.

A tragédia idején New Yorkban 28 Celsius-fok volt, és melegben futni különösen veszélyes lehet. A szervezők részvétüket fejezték ki az elhunyt hozzátartozóinak, és hangsúlyozták, hogy a futók biztonsága kiemelten fontos számukra, és még többet fognak tenni annak érdekében.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.