Krausz Gábor
Halálos balesetet szenvedett Joel Evans.
Joel Evans tragikus balesetben vesztette életét 30 évesen, miközben éppen azt csinálta, amit a legjobban szeretett. Az ausztrál motorcross-sztár a dél-ausztráliai Adelaide-ben, a Gillman Speedway pályán szenvedett halálos balesetet a ProMX Bajnokság versenye alatt. Bár azonnal kórházba szállították, az életét már nem tudták megmenteni.
Joel családja szívszorító üzenetben búcsúzott tőle az interneten. Úgy fogalmaztak, hogy előző nap elveszítették a "legeredetibb, legkedvesebb és leginkább szeretett lelket" ezen a világon. Emlékeztettek rá, hogy Joel egész életét ennek a sportnak szentelte, amely annyi örömöt hozott számára, és végül ebben a szenvedélyében teljesedett ki egészen az utolsó pillanatig. A család büszkén említette, hogy Joel szeretett társ, testvér, nagybácsi, barát és fiú volt, de leginkább arra készültek, hogy idén októberben édesapaként is üdvözölhessék. Kérték, hogy mindenki ossza meg a nevét és örökségét, mert ez a rendkívüli ember méltó arra, hogy generációkon át emlékezzenek rá - írja a The Sun.
Húga, Renae, szintén fájdalmas sorokkal búcsúzott. Azt írta, hogy szavakat sem talál, mert az életük egy pillanat alatt örökre megváltozott. Joel a lehető legjobb testvér volt számára, és csodálatos nagybácsi a kislányainak. Emlékezett arra, hogy testvére sokszor tréfálkozott azzal, hogy nem akar megöregedni — most pedig valóban soha nem kell. Joel tíz éven át volt együtt párjával, Michaelával, és különleges bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor egy 2015-ös súlyos baleset után, amelyben eltört a nyaka, visszatért a versenypályára.