RETRO RÁDIÓ

Hat titok, amire csak Ferenc pápa temetése közben derült fény

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 04. 26. 13:00

Ferenc pápa temetése alighanem világviszonylatban is a legnagyobb közérdeklődéssel kísért esemény, 2025. április 26-án. Hívők és nem hívők, katolikusok és nem katolikusok is érdeklődnek a részletek iránt. A Bors összeállításából most több, eddig nem ismert tényre derül fény.

Ferenc pápától búcsúzik a világ. A temetési szertartás néhány kevéssé ismert, rejtélyes részletét mutatja be most be a Ripost.

1. Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy vajon mi kerül a pápa koporsójába. Ferenc pápát piros (a vértanúság színe, de Krisztus vérét is jelképezi) miseruhába öltöztették, összekulcsolt kezébe pedig egy rózsafüzért adtak.

Ferenc pápa
Ferenc pápa temetésén százezrek gyűltek össze  Fotó: AFP

2. A pápát a palliummal együtt helyezik örök nyugalomba. A Krisztus igáját kifejező, gyapjúszalagra minden esetben 5 keresztet hímeznek, hogy ezzel Krisztus 5 szent sebére emlékezzenek. A palliumot egyébként a pápával való közösség kifejezésére az érsekek, és egyes kiváltságos megyéspüspökök is viselik.

3. Nem temetik el viszont a Szentatyával együtt, a keresztben végződő pásztorbotját, a ferulát. Megjegyezhetjük, hogy II. János Pál is VI. Pálét használta. A következő pápa maga döntheti el, hogy a „készleten levők” közül választ egyet, vagy újat gyártat magának.

4. Ugyancsak nem viseli a koporsóban a pápa a halászgyűrűt. Azt ugyanis a halálkakor lehúzták az ujjáról, hogy megsemmisítsék. Ennek magyarázata, hogy az egyházfők ezt a hatalmi jelvényt egykor pecsétgyűrűként is használták, és el kellett kerülni, hogy később bárki hamis rendeletet adhasson ki a nevükben.

Ferenc pápa
Ferenc pápa lezárt koporsója  Fotó: AFP

5. Minden temetési szertartás során alkalmazzák a szenteltvízhintőt. Általában már a ravatalnál elvégzik a beszentelést, melynek során a koporsót meghintik szenteltvízzel, miközben a szertartást végző így szól: „Emlékeztessen a szenteltvíz keresztségünkre és Krisztusra, aki szenvedésével, kereszthalálával és feltámadásával megváltott minket!”

Ferenc pápa
Ferenc pápa földi útja véget ért  Fotó: Vandeville Eric

6. Bár manapság egyre gyakrabban mellőzik a koporsó, pontosabban a benne fekvő halott megtömjénezését, az illatos füstöt keltő gyantakeverék égetése a temetési szertartás választható része. Előre vélelmezhető volt, hogy a pápa búcsúztatásán a turibulumot (füstölő) előveszik. A füst egyrészt kifejezi az emberi test, vagyis a Szentlélek temploma iránti tiszteletet, másrészt kifejezi, hogy az imádság hozzá hasonló módon felszáll az égbe.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.