RETRO RÁDIÓ

A fejét fájlalta a fiatal nő, majd nem sokkal később kiderült, csak pár éve maradt hátra

H. A.
Szerző
H. A.
Létrehozva2025. 04. 01. 17:00

Súlyos betegséget diagnosztizáltak nála.

A 37 éves, az Egyesült Királyságból származó Abi Feltham korábban naponta 12 kávét is megivott, mielőtt úgy döntött, felszámolja a koffeinfüggőségét. Nem lepte meg, ahogy ezután kínzó fejfájás jelentkezett nála, ám amikor a látása is elhomályosult, olyannyira, hogy a barátjának, Stefnek kellett vezetnie őt, nem halogathatta tovább, hogy orvoshoz forduljon. 

klinika
Pusztító diagnózist kapott a fiatal nő, miután a fejét fájlalta /Fotó: Assist m4x1ight happiness /  Shutterstock

Az optikusnál kiderült, hogy duzzadtak a látóidegei, ami veszélyes nyomást jelez az agyban: a nő még ekkor sem aggódott különösebben, ám amikor ezután hívták a neurológiai osztályt, már érezte, hogy nagy a baj. Ezt követően a CT-vizsgálat kimutatta, hogy daganat van az agyán. Alig pár nappal később Abi műtéten esett át, melynek során kiürítettek egy cisztát, amely az agyát nyomta, így a tünetei azonnal enyhültek. Két héttel később viszont kiderült, hogy a daganat agresszív és rosszindulatú, ezért azonnal meg kellett őt operálni ismét, hogy a lehető legnagyobb részét eltávolítsák, anélkül, hogy bénulást kockáztatnának.

 Az orvosok végül megállapították, hogy a nő 3-as fokozatú oligodendrogliomában, egy ritka daganatban szenved, és feltehetően alig 15 éve maradt hátra. Ez a hír a legtöbbeket a padlóra küldene, ám Abi – aki korábban már megvívott jó pár csatát, mialatt felszámolta az alkohol- és kábítószer függőségét – úgy döntött, amennyire lehet, optimista marad. A nő mostanra népes követőtáborra tett szert TikTokon, ahol a józanságról, a mentális egészségről és az élet váratlan fordulatairól oszt meg videókat.

Volt idő, amikor nem érdekelt, hogy élek-e vagy meghalok. De most? Olyan életet építettem fel, amit érdemes élni. Szóval teljes mértékben meg fogom élni

- jelentette ki Abi, akinek jelenleg még két kemoterápiás ciklusa van hála, ami mellett igyekszik felhívni a figyelmet az agydaganatra, és sürgeti az azzal kapcsolatos kutatásokat – írja a The Sun.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.