RETRO RÁDIÓ

Trump padlóra küldte a Demokrata Pártot, történelmi mélyponton a támogatottságuk

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 03. 17. 15:18

Szakérők szerint a demokraták legnagyobb rákfenéje, hogy a párban jelenleg nincs egyértelműen kiemelkedő vezető.

A CNN hétfőn publikált közvélemény-kutatása szerint a Demokrata Párt támogatottsága 29 százalékosra zuhant márciusban, ami történelmi mélypontnak számít a hírtelevízió 1992 óta készülő felméréseiben. 

Trump padlóra küldte a Demokrata Pártot, történelmi mélyponton a támogatottságuk

A március 6–9. között készült felmérés eredményei szerint a demokrata szavazók 52 százaléka szerint rossz irányba halad jelenleg a párt. A demokratáknak és a demokratákhoz közel álló függetleneknek mindössze 63 százaléka nyilatkozott kedvezően a párt állapotáról, ami jelentős visszaesés a januári 72 százaléknál, és a Joe Biden elnök kormányzásának kezdetén mért 81 százaléknál.

A CNN értékelése szerint a párt megítélésének bezuhanása egyértelműen A saját szavazóinak elégedetlenségéből fakad, akik szerint a demokrata vezetők nem szállnak elég határozottan szembe Donald Trump politikájával. A demokrata és demokrata érzelmű független szavazók 57 százaléka úgy véli, hogy a pártnak mindenekelőtt a republikánus többség megakadályozására kellene koncentrálnia, nem pedig a kétpárti együttműködésre.

Ez jelentős fordulatot jelez a párt stratégiájában. 2017-ben a demokraták és demokrata érzelműek 74 százaléka még azt mondta, hogy pártjuknak a republikánusokkal való együttműködés révén kell előmozdítania céljait, míg mostanra az ellenállás lett az uralkodó nézet. 

A Demokrata Párt támogatottsága 29 százalékosra zuhant márciusban

Szakérők szerint a demokraták legnagyobb rákfenéje, hogy a párban jelenleg nincs egyértelműen kiemelkedő vezető, aki a szavazók szerint a legjobban tükrözi a párt alapértékeit. Ezt mutatja a CNN felmérése is, mely szerint a párt támogatóinak harminc százaléka nem tudott megnevezni egyetlen kiemelkedő demokrata vezetőt sem.

A demokratákkal szemben a Republikánus Párt jelenlegi támogatottsága 36 százalék a teljes lakosság körében, míg a republikánusokhoz közel állók 79 százaléka vélekedik jelenleg pozitívan a pártról. A felmérés így rávilágított arra is, hogy bár egyik nagy párt sem kifejezetten népszerű, a demokraták helyzete különösen aggasztó.

CNN-hez hasonlóan az NBC kutatása is a Demokrata Párt katasztrofális állapotát mérte márciusban. Ők 1990 óta figyelik a pártok támogatottságát, azóta náluk is ez volt a legalacsonyabb szám: regisztrált szavazók mindössze 27 százaléka vélekedett pozitívan a demokratákról.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.