
Orbán Viktor kőkemény kérdést szegezett a francia elnöknek Párizsban
Orbán Viktor a békét, Emmanuel Macron a háborút képviselte a párizsi tárgyaláson.
Orbán Viktor szerdán Párizsba utazott, ahol több francia politikussal is találkozott. Az első útja Nicolas Sarkozy volt francia elnökhöz vezetett, akivel baráti kapcsolatot ápol. Az esti órákban Emmanuel Macron elnökkel tárgyalt az Élysée-palotában, majd csütörtök reggel a legnépszerűbb francia párt vezetőjével, Marine Le Pennel folytatott megbeszélést.

Macron Európa háborús hangja
Emmanuel Macron mielőtt fogadta volna Orbán Viktort beszédet intézett a népéhez. A francia elnök arról beszélt, hogy az ukrajnai béke szavatolása "talán európai erők bevetését is magában foglalja majd. Bejelentette: Franciaország a jövő héten Párizsban összehívja azon országok vezérkari főnökeit, amelyek készek garantálni a jövőbeni békét Ukrajnában.
Ebben a veszélyekkel teli világban őrültség lenne szemlélődőnek maradni
- jelentette ki Macron, majd jelezte, hogy Franciaország "továbbra is elkötelezett a NATO és az Amerikai Egyesült Államokkal való partnerség mellett".
De többet kell tennünk, meg kell erősítenünk a függetlenségünket a védelem és a biztonság terén. Európa jövőjéről nem dönthetnek Washingtonban vagy Moszkvában
- hangsúlyozta.
A francia elnök kijelentette, hogy "stratégiai vitát kíván nyitni" a francia nukleáris védőernyő kiterjesztéséről egész Európára, de annak bevetéséről a döntés továbbra is a francia elnök hatáskörében maradna.
A leendő német kancellár (Friedrich Merz) történelmi felhívására válaszolva úgy döntöttem, hogy stratégiai vitát kezdeményezek arról, hogy elrettentő fegyverünkkel megvédjük szövetségeseinket az európai kontinensen
- mondta Macron.
Orbán Viktor fontos kérdéssel készült
A magyar miniszterelnök Emmanuel Macron meghívására érkezett Franciaországba, a kétoldalú megbeszélésen az orosz-ukrán háború és a lehetséges béketárgyalások voltak terítéken. A Párizsba vezető repülőúton Bohár Dánielnek elmondta, hogy egy nagyon fontos kérdést akar tisztázni a francia kollégájával:
Az amerikaiak eddig a háború oldalán álltak, most meg a béke oldalára álltak. Én azt szeretném megtudni, hogy ha három év alatt nem tudták a háborúzó felek legyőzni Oroszországot és győzelemre segíteni Ukrajnát úgy, hogy az amerikaiak is a háborús táborban voltak, most, hogy az amerikaiak már nincsenek ott, tehát a háborúpárti tábor sokkal gyengébb, miért gondolják, hogy ugyanezt a háborút meg tudják nyerni? Én erre szeretnék egy választ kapni. Mitől észszerű a francia, illetve a háborúpárti álláspont?
Van, amiben egyetértettek
A kormányfő a találkozó másnapján is nyilatkozott Bohárnak. Orbán Viktor röviden így foglalta össze a megbeszélés lényegét:
Ma egy kiemelkedően szoros együttműködésünk van Franciaországgal, nemcsak politikai kérdésekben, hanem gazdasági kérdésekben is
– mondta Orbán, hozzátéve, hogy számít arra, hogy Franciaország továbbra is jelentős befektetőként lesz jelen Magyarországon. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a francia politikai vezetés – beleértve a korábbi, jelenlegi és jövőbeli elnököket – egyetért abban, hogy nem kívánják az Európai Uniót egyfajta „európai Egyesült Államokká" alakítani.
Orbán szerint ez a nézet összhangban van a magyar állásponttal.
Franciaország Franciaország. Itt mindenki patrióta. Magyarország Magyarország, és lényegében mindenki patrióta, leszámítva a baloldali ellenzéket
– fogalmazott a kormányfő, utalva arra, hogy mindkét országban erős a nemzeti identitás. Orbán Viktor végül kijelentette, hogy a jövőben is egyetértés lesz abban, hogy nem akarnak Brüsszelből „szuperállamot" csinálni, és nem kívánják a saját függetlenségüket és szuverenitásukat alárendelni senkinek, beleértve az EU-s intézményeket is.
Brüsszelben folytatják
A szerda esti megbeszélést követően csütörtökön rendkívüli EU-csúcson veszt részt a két ország vezetője. Brüsszelben is - akárcsak Párizsban - a béke és a háború képviselői csapnak majd össze elméleti szinten. A béketárborban a magyarokon kívül a szlovákok találhatók még, velük szemben foglalnak majd helyet Európa háborúpárti vezetői.
Céljuk az lesz, hogy megerősítsék Ukrajna helyzetét és fokozzák a támogatást, amit folytatni fognak a békefenntartásnál, az újjáépítésnél és az uniós csatlakozásnál is.
Az ülés előkészítése és az előzetes álláspontok felmérése érdekében több országba, köztük Magyarországra is ellátogatott António Costa, az uniós állam- és kormányfők testületének vezetője. Várhatóan komoly nézeteltérések várhatók csütörtökön, mivel a magyar miniszterelnök mellett a szlovák kormányfő is arról beszélt korábban, hogy országa sem katonailag, sem anyagilag nem támogatja tovább Ukrajnát.
A politikus szerint azonnali tűzszünetre van szükség, valamint az Ukrajnán keresztüli gázszállítás újraindítására Európába.
A tűzszünetet a csütörtöki uniós csúcson is javasolni fogja, illetve leszögezte, hogy Európa versenyképessége nem biztosítható az orosz gáz nélkül.
Francia hölgy Orbán Viktornak: Ön egy jó ember
Bohár Dániel is elkísérte Franciaországba Orbán Viktort. A népszerű riporter a Facebookon tett közzé egy videót, amiben egy idősebb francia hölgy szólítja le az utcán a magyar miniszterelnököt és gratulál neki:
- Gratulálok a bátorságához, a szilárdságához és az eltökéltségéhez!
- Köszönöm szépen!
- Ön egy jó ember!
- Köszönöm szépen! Igyekszem az lenni.
- Nem, nem, ön az!
- Isten áldja!







