RETRO RÁDIÓ

Holtan találták meg az egy hónapja eltűnt 3 lányt

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2025. 03. 27. 18:30

A rendőröknek nehezen sikerült megállapítani a halál okát.

Három amerikai állampolgárságú nőre holtan találtak rá a Belize-i hotelszobájukban, miután a legjobb barátnők néhány napra elutaztak a Karib-térségben található üdülőhelyre. A 23 éves Kautar Naqqa, a 24 éves Imane Mallah, és a 26 éves Wafae El-Arar a San Pedro szállodában szállt meg még február közepén, azonban miután nem reagáltak a rokonaik hívásaira, a családtagok értesítették a mentőszolgálat, amelynek tagjai felfedezték, hogy a három barátnő rejtélyes körülmények között életüket veszítették a lakosztályukban. A haláluk okának vizsgálata egy hónapon keresztül zajlott, most azonban a People beszámolója szerint végre meghatározta a rendőrség, hogy miért haltak meg.

Egy tengerparti szállodában, egy időben és azonos módon veszítette életét három huszonéves nő /Fotó:  Pexels (illusztráció)

A lap tájékoztatása szerint a hotelszobában nem volt semmi rendkívüli, nem vittek el semmit, és a lányok testén sem volt erőszakos cselekmény nyoma. A nyomozók megvizsgálták a szoba szén-monoxid szintjét is, de nem találtak semmi rendkívülit. Végül kiderült, hogy mégis a színtelen, szagtalan, mérgező gáz okozta a hármas tragédiát, ugyanis a boncolás után arra jutottak, hogy mind a három nő vérében rendkívül magas volt a kraboxi hemoglobinszint. Ez arra utalt, hogy szén-monoxid mérgezés áldozataivá váltak, miközben nem is tudtak róla, hogy a csendes gyilkos szépen lassan elveszi az életüket. 

A boncolás eredménye után újabb vizsgálatot tartanak a hotelszobában, és valószínűleg a második teszt alaposabban fogja megvizsgálni, hogy a hölgyek halálának pillanatában mekkora lehetett a mérgezés szintje a helyiségben, és hogyan kerülhetett oda a gáz.

A legjobb barátnők gyászoló rokonai közös közleményt adtak ki a tragédia után:

Elveszítettük az életük három fénylő csillagát. Bár továbbra is összetörtek vagyunk, megnyugodtunk kicsit, hogy a vizsgálat eredménnyel zárult. Hálásak vagyunk, hogy alapos és független vizsgálócsapat nyomoz a lányaink halála miatt. A nyomozás kezdete óta arról beszéltünk, hogy gyanús a helyzet, és aggodalmat keltettek bennünk a médiában megjelenő híresztelések. Köszönjük az amerikai hatóságoknak, hogy nyomást gyakorolnak a Belize-i vezetőkre, hogy széles körű nyomozást rendeljenek el 

- írta közleményében a három gyászoló család.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.