RETRO RÁDIÓ

Nem árt felkészülni: újfajta koronavírus ütötte fel a fejét

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 02. 26. 12:52
Frissítve2025. 02. 26. 13:57

A szakértő szerint így készülhetünk fel a legrosszabbra.

Mint az közismert, a SARS-CoV-2 2019 végén jelent meg a kínai Vuhanban. Az eredetileg állatokat megfertőző vírus idővel már arra is képessé vált, hogy átterjedjen az emberre, ez pedig világszintű járványhoz vezetett. A vírus elődje a denevérből származik, az viszont továbbra sem lehet tudni, onnan közvetlenül jutott az emberre, vagy pedig egy köztes gazdán keresztül.

tudós kutató labor vírus orvos kórház
Újfajta koronavírusra bukkantak a kutatók / Fotó: Forrás: Pexels (illusztráció)

A közelmúltban a kínai Vuhani Virológiai Intézet tudósai egy másik, a denevér által terjesztett  koronavírus, a HKU5–CoV–2 felfedezéséről számoltak be, amely képes bejutni a sejtekbe az emberi ACE2-vel, vagyis ugyanazzal a receptorral, amely kritikus szerepet játszott annak idején a Covid–19 terjedésében. A denevérekben élő módosított törzs, a HKU5-CoV-2 feltűnően hasonlít a pandémiás vírusra, ami még a kutatókban is félelmet keltett.

Ez az új vírus ráadásul még közelebbi rokonságban áll a MERS vírusvariánshoz, vagyis a koronavírus leghalálosabb típusához. Az előzetes találgatások szerint az emberek akár egyharmadánál is halált okozhat.

Dr. William Schaffer a Vanderbilt Egyetem Orvosi Központ orvostudomány és fertőző betegségek professzora nemrég megszólalt ezzel az újfajta koronavírussal kapcsolatban. A professzor először is igyekezett mindenkit megnyugtatni: leszögezte, egyelőre nincs jele annak, hogy az újonnan felfedezett vírus képes lenne átterjedni az emberekre. Arra azonban felhívta a figyelmet arra, nem árt, ha a világ felkészül erre az eshetőségre is.

A vírus felfedezése azt bizonyítja, hogy veszélyek leselkednek ránk, és nincs időnk az önelégültségre. Ez az új felfedezés megerősíti azt a tényt, hogy még mindig számos vírusos világjárvány fenyeget a természetben, amik átterjedhetnek az emberekre

 – mondta el Dr. Schaffner a Daily Mailnek adott exkluzív interjújában.

A professzor hozzátette, a koronavírusok fajról-fajra ugrálnak át, így végül az emberre is. Ezt megtehetik közvetlenül a denevérekről, de más állatok, az úgynevezett „köztes gazda szervezetek” megfertőzésével, majd ezek az állatok az emberek számára a vírus forrásaként szolgálnak. Az interjúban hangsúlyozta, teljes mértékben támogatja a Kínában és a világ más helyein folytatott folyamatos kutatást a még fel nem fedezett vírusok azonosítása érdekében - írja a Bors.
 

Dr. Shaffner szerint kulcsfontosságú az, hogy a lakosság ne csak napra kész legyen az oltóanyagok ismeretével, hanem éljenek is a lehetőséggel, miután jelenleg az elmúlt évtizedek legsúlyosabb szezonális influenzajárványának a kellős közepén vagyunk. 

A vírusok által okozott súlyos betegségek megelőzésére szolgáló oltóanyagok rendelkezésre állnak, de nem használják ki őket kellőképpen. Több embert kellene beoltani ezekkel a vakcinákkal, hogy enyhíteni tudjuk a súlyos vírusfertőzések éves szezonális hatását

 – jelentette ki Dr. Schaffner. 

Dr. Schaffner aggodalmait azonban nem mindenki osztja: Dr. Amesh Adalja, a Johns Hopkins Egészségbiztonsági Központ professzora például arra a véleményre jutott, a HKU5-CoV-2 törzs nem olyan, ami aggodalomra adna okot. Mint azt kifejtette: a HKU5-CoV-2-vel kapcsolatos vizsgálatokat laboratóriumban végezték, és nem azonosították az emberi egészséget fenyegető közvetlen veszélyt vagy világjárványt.

Senkinek sincs oka arra, hogy különleges óvintézkedéseket tegyen

 - nyugtatott meg mindenkit Dr. Adalja.

A vírus, az egészségügyi szakértő szerint, egyébként sem új felfedezés, bizonyos tulajdonságait például 2006-ban izolálták először.


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.