
Lezárult a keresés: holtan találták meg az eltűnt focistát
Csapattársaival bulizott Spanyolországban a fiatal turista, majd minden nyom nélkül eltűnt. A jelentések szerint elhagyta a bárt, ahol voltak, majd a tengerbe zuhant, azonban a hotelbe nem tért vissza.
A svájci harmadosztályú FC Granges-Paccot megerősítette Jakov Jelkic szívszorító halálát, miután eltűnt. A 24 éves játékos csapattársaival volt Alicantében, majd eltűnt, miután elhagyta a szórakozóhelyet. A hírek szerint csapattársaival bulizott, miután egy mérkőzés miatt Spanyolországba utaztak.

Jelkicset látták, amint éjszaka elhagyja a bárt, majd a tengerbe esik. Ezt követően nem tért vissza a szállodájába, így a személyzet bejelentette, hogy eltűnt. A fiatal focista családja kétségbeesetten próbált segítséget kérni a közösségi médián keresztül.
A rendőrség megerősítette, hogy holttestét hétfőn este fél ötkor emelték ki Alicante kikötőjének vizéből, és halálát véletlennek tekintik. Jelkic klubja pedig most megható nyilatkozatot osztott meg:
Nagy szomorúsággal értesültünk Jakov haláláról. Minden gondolatunk a családja, a barátai, a csapattársai és azok felé irányul, akik közelről vagy távolról ismerték. Emléke örökké szívünkbe vésve marad. Egy barát, egy csapattárs, inspiráció mindannyiunk számára. Nyugodjék békében.
Írta Instagram oldalán a FC Granges-Paccot, de az emléke előtti tisztelgések más focistáktól és rajongóktól is özönlöttek hozzászólások és posztok formájában - írta a Mirror.






