
"Gyere haza!" – 30 éve keresi családja a rejtélyes körülmények közt eltűnt tinilányt
Legjobb barátnője a mai napig élénken emlékszik a gimis lány eltűnése előtti napokra. Könnyen lehet, hogy egy családi titok az eltűnés rejtélyének kulcsa.
Catherine Mair a mai napig nem tudja elfelejteni legjobb barátját, Ruth Wilsont, aki immáron 30 éve tűnt el nyomtalanul az angliai Dorking városából. Az osztályelső tanulónak, aki archeológus szeretett volna lenni, egy novemberi napon veszett nyoma. A 16 éves éves tinit utoljára egy könyvtárban látták, majd egy virágárusnál, ahol virágot rendelt a mostohaanyjának. Ezt követően taxit hívott, amivel a vasútállomásra akart menni. A taxisofőr állítása szerint azonban Ruth nem volt megfelelően öltözködve. Ennek ellenére kirakta őt az állomásnál, ám órákkal később, mikor arra járt, észrevette, hogy Ruth még mindig egy helyben áll, ugyanott, ahol kirakta őt. Ez volt róla az utolsó nyom.

Ruth eltűnését a szülei még aznap este bejelentették és családja azóta is kétségbeesve keresik a tinit, aki immáron 46 éves, ha még él. Senki nem érti, mi történhetett vele. Catherine azonban emlékszik, legjobb barátnője zavart és stresszes volt az eltűnése előtti napokban, miután rájött egy családi titokra. Arra, hogy édesanyja nem baleset következtében halt meg, hanem öngyilkos lett.
Őrület lehet felfedezni valamit, amiből kiderül, hogy az egész életed egy hazugság. Persze, hogy sok megválaszolatlan kérdést okozott számára az, hogy az anyja miért hagyott magára két apró gyermeket karácsony előtt. Ruth stresszes és zavart volt, rémisztő kérdéseket tett fel. Csak azzal törődött, hogy kiderítse, mi történt az anyjával
– közölte Catherine.
Ruth eltűnése után egy évvel egy dorkingi újságosnál láttak egy hasonló kinézetű és öltözetű lányt, amelyet követően családja kétségbeesetten ezt közölte számára a médián keresztül:
Mindent elmondunk. Annyira szeretünk. Gyere haza, Ruthie, tudasd velünk, hol vagy!
A helyi hatóságok 1996 óta a mai napig eltűntként kezelik Ruth-ot, miközben továbbra is azon dolgoznak, hogy rájöjjenek, mi történt vele – írja a Mirror.







