
"Ez a legkegyetlenebb" – egy héttel azután hunyt el a tinilány, hogy közölték vele: kigyógyult a rákból
A kamaszt 55 percen keresztül próbálták meg újraéleszteni, sajnos azonban nem jártak sikerrel.
A 17 éves Hannah Riddel tragikus módon azok után vesztette életét, hogy közölték vele: felgyógyult rákos betegségéből. A tinit még 2024 augusztusában diagnosztizálták tumorral, ami golflabdaméretű volt, a karja alatt. Azonnal műtötték, majd hat kör kemterápiás kezelésen át, ami után remissziós állapotba került. Épp ezért a család örömében utat szervezett Mallorcára. Az üdülés azonban soha nem valósult meg, miután Hannah állapota egyik percről a másikra romlani kezdett, majd hét nappal később elhunyt: az elsődleges vizsgálatok szerint szepszis miatt.

Az apja és én fogtuk a kezét, amikor eltávozott. Szürreális volt, mintha igaz se lenne. Ez a legkegyetlenebb. Előtte volt az egész élet. Nincs ennél lesújtóbb
– közölte Hannah édesanyja, Jill, aki tisztán emlékszik arra a pillanatra is, amikor megtudta: lánya rákos.
"A kertben ültünk, mert egy szép, napos este volt, amikor lejött a szobájából, és azt mondta: anya, mondanom kell valamit. Megállt a szívem, mivel tini volt. Arra gondoltam, remélem, hogy nem terhes. Bementünk a konyhába és akkor mondta, talált egy csomót a karja alatt. Ezt követően minden olyan gyorsan történt" – utalt arra, hogy másnap már biopsziát is végeztek a lányon, ami után négyes stádiumú Hodgkin-limfómát állapítottak meg.
Hannah mindenkinél jobban fogadta a hírt, nem akarta, hogy bárki is szánja őt.
A gimnazista végül a tavaly augusztusi diagnózisát követően január 7-én rákmentesnek lett titulálva, remissziós állapotba került az orvosok szerint. Egy héttel később azonban újra rosszul volt, nem kapott levegőt, rohamai voltak és súlyos fájdalommal élt. Annyira, hogy még édesanyja érintését sem tudta elviselni. Ezt követően vitték be a sürgősségire.
Tudtam, hogy megint beteg, de mivel nem mondták, hogy kritikus lenne nem gondoltam volna, hogy el fogom veszíteni őt. Egy idő múlva azonban könnyes szemmel megjelent egy nővér, leült velünk szembe, és közölte: Hannah eltávozott. Nem értettem, mivel nem említette, hogy megállt volna a szíve, vagy leállt volna a légzése, így visszakérdeztem, hogy mit ért ez alatt, mire közölte, 55 percen át küzdöttek az életéért, de miután összeomlott a szíve, nem tudták újraéleszteni őt.







