Szoboszlai Dominik
Ilyen a mesékbe sincs. Ugyanazt a rákot mutatták ki a testvéreknél.
Az egyik testvérnél méhnyakrákot diagnosztizáltak, majd hetekkel később jött a kísérteties felismerés: a másik testvér is ugyanabban a betegségben szenved.
Mai Elin Wehn 2023 nyarán megtudta, hogy nővére, Vera Henriksen méhnyakrákban szenved, majd két hónappal harmadik gyermeke születése után, ő is megkapta a fenyegető diagnózist. Vera azonnal megosztotta a hírt a családjával, és megnyugtatta őket, hogy minden rendben lesz. Vera erről így számolt be:
Úgy éreztem, hogy meg kell osszam a rákom. Nem hiszem, hogy megtettem volna, ha a rák bármely más formájáról van szó. De ez egy olyan típusú rák, amit nem kellett volna megkapnom, és ezért volt fontos számomra, hogy terjesszem a tudatos gondolkodásom.
Eközben Mai Elin éppen Liverpoolban nyaralt a családjával-írja a The Mirror.
A nyaralás után Mai hazatért Oslóba, és egy tesztet végeztetett el, ami kóros elváltozásokat mutatott a méhnyakán. Míg Vera megosztotta a családjával a híreket, Mai némán hallgatott a felkavaró tényekről. Mai a diagnózisa előtt sokat beszélgetett a testvérével és végül nem tudta magában tartani a titkot. Vera így nyilatkozott az esetről:
Nagyon fájdalmas volt megtudni, hogy Mai Elin titokban tartotta. De ugyanakkor megértettem. És az egyetlen ember, akinek el kell döntenie, hogyan kezeli az ilyen helyzeteket, és kinek akarja elmondani, az az, aki keresztülmegy rajta.