
Késes támadás történt egy szlovák iskolában, ketten meghaltak
A feltételezett elkövető egy diák, az indítéka egyelőre ismeretlen.
A lengyel-szlovák határ közelében található Szepesófalu (Spišská Stará Ves) gimnáziumában ketten meghaltak, további két személy pedig súlyosan megsebesült egy késes támadásban - jelentette a Regiony szlovák hírportál.

A rendőrség tájékoztatása szerint a merényletet egy "Sámuel" néven azonosított 18 éves diák követte el. A fiatal felnőtt csütörtökön kora délután késsel felfegyverkezve ment be a gimnázium sportcsarnokába, ahol minden előjel nélkül többeket megkéselt, majd elmenekült a helyszínről. A támadás egyik halálos áldozata az iskola 52 éves igazgatóhelyettese, a másik pedig egy 17 éves diáklány. A támadó indítéka egyelőre nem ismert.
Az elkövetőt a hóban hátrahagyott lábnyomai buktatták le, és bő egy órával a késelés után elfogták a Szepesófalu melletti erdőben. Ezt megelőzően a polgármesteri hivatal munkatársai hangosbemondón mindenkit arra figyelmeztettek, hogy késes támadó van a településen, ezért maradjanak otthon.
„Megnyugtathatunk mindenkit, hogy a szepesvári támadással kapcsolatban röviddel a bűncselekmény után őrizetbe vettük a szökésben lévő gyanúsítottat. Az összes mentőszolgálat a helyszínen dolgozik, intenzíven dolgoznak az eseten. Az üggyel már a Szervezett Bűnözés Elleni Iroda foglalkozik”
– számolt be a közösségi oldalon a rendőrség, hozzátéve, hogy később bővebb felvilágosítást adnak.
Meg nem erősített sajtóinformációk szerint az elkövetőnek csütörtökön lettek volna megerősíti vizsgái az érintett iskolában, miután kirúgták a szomszédos késmárki gimnáziumból. Innen állítólag azért kellet távoznia, mert több osztálytársát halálosan megfenyegette.
Más információk szerint a támadó az előző tanévben kiemelt diákként volt elismerve. Számos sikert ért el regionális, megyei és járási szintű diákversenyeken.
A késes erőszakot számos vezető szlovák politikus elítélte, és részvétét fejezte ki az áldozatoknak. Matúš Śutaj Eštok belügyminiszter és Tomáš Drucker oktatási miniszter a helyszínre utazott.







