RETRO RÁDIÓ

„Tanárnő, miért nem látok semmit?” - Óra közben vakult meg a 8 éves diák

KL
Szerző
KL
Létrehozva2025. 01. 28. 17:30

Az iskolában, óra alatt történt meg a baj.

Egy orvos az interneten osztott meg egy ijesztő történetet egy iskolás fiúról, aki a diétája miatt mindkét szemére teljesen megvakult.

Drámai történetről számolt be egy orvos Fotó: Pexels/Thirdman – Képünk illusztráció

A 8 éves Kuala Lumpur-i kisfiú „gyógyíthatatlanul” elveszítette a látását, mivel az általa fogyasztott ételből hiányzott egy létfontosságú tápanyag. Az eset után az orvos most a közösségi médiában hívja fel a figyelmet a történetre, hogy „emlékeztesse” erre a veszélyre a szülőket és a gondviselőket.

A doktor a Facebookon mondta el a részleteket a rémisztő történetről: mint fogalmazott, egy második osztályos tanítót hirtelen riasztotta az egyik diák, aki felkiáltott:

Tanárnő, miért nem látok semmit?

A bejegyzés - amelyet Dr. Erna Nadia osztott meg - így folytatódik: „Az egész osztály teljesen ledöbbent. A tanárnő azonnal felhívta a diák szüleit, a tanulót pedig rögvest kórházba küldték.”

Mint később kiderült, a 8 éves gyerek mindkét szemére megvakult. A különböző vizsgálatok pedig később megállapították a látásvesztés okát - az A-vitamin hiánya okozta. Az orvos elárulta, hogy a gyermek étrendje „kizárólag feldolgozott élelmiszerekből” (például „nuggets", kolbász és sütemények) állt.

A-vitaminhiányról akkor beszélünk, amikor a szervezetünk nem rendelkezik ebből a megfelelő működéshez szükséges mennyiségű ásványi anyagból. Az A-vitamin hiánya látásvesztést és vakságot okozhat. Emellett a bőr, a szív, a tüdő, a szövetek és az immunrendszer szövődményeihez is vezethet

- tájékoztat a Cleveland Clinic, amely megjegyzi, hogy ez az ásványi anyag elengedhetetlen a látáshoz, mivel a szemnek szüksége van a „speciális pigmentek előállítására a retina megfelelő működéséhez”.

Az orvos az eset kapcsán megjegyezte, hogy a fiú vaksága már nem gyógyítható, egyúttal hangsúlyozta, hogy a történetet nem azért osztotta meg, hogy „elítéljen bárkit”, hanem „emlékeztetőül” még saját magának is, mert ő sem „főz mindennap” - írja az Unilad.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.