Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2024.05.23.

„Bármikor odaadnám a fél lábam, hogy láthassam Lucát” – Látássérült pár nevel egy látó kislányt

Bár Zsolt és Ági látássérültként vált szülővé, a kis Lucának nem is kívánhatnánk jobb édesanyát és édesapát. A három tagú családnak sokan a csodájára járnak.

Ági és Zsolt egy véletlennek köszönhetően ismerkedett meg egymással, és egy csapásra egymásba szerettek. A látássérült szerelmesek egymás mellett találták meg a boldogságot, majd össze is házasodtak  Házasságkötésüket követően már csak egyetlen dolog hiányzott az életükből, mégpedig egy gyermek. Zsolt és Ági az orvosi vizsgálatok után hosszú évekig várt a gyermekáldásra, majd két évvel ezelőtt megszületett a kis Luca. Egészséges, látó emberként borzasztó nehéz elképzelni, hogyan képes Ági és Zsolt minden helyzetben pozitív maradni és úgy élni, mint bárki más, de számukra az élet így tökéletes. A három tagú családra öröm ránézni, szinte sugárzik belőlük a pozitív energia.

Ági és Zsolt szerencsésnek tartják magukat, hiszen mindenük megvan a boldogsághoz Fotó: Máté Krisztián

Zsolt és Ági látássérültek, de mindennapjaikban ez egy cseppet sem zavarja őket. A szerelmesek tökéletesen kiegészítik egymást, ráadásul ma már olyan fejlett a technika, hogy alig van olyan hétköznapi teendő, amit ne tudnának elvégezni. A pár még a gyermekvállalás előtt alapos kivizsgálásnak vetette alá magát, mert ki akarták zárni, hogy gyermekük genetikailag örökölje látássérültségüket. Ági születése pillanatától kezdve látássérült, látása nagyjából 20 százalékos. Zsolt az anyaméhben vakult meg fél szemére egy fertőzés miatt, majd 35 évesen végleg elveszítette másik szeme világát is. Bár a házaspárt nehéz élet elé állította a sors, ők egy percig sem szomorkodnak, hiszen ahogy mondják is, rengeteg jót és szépet kaptak az élettől.

Én nem tudom, milyen élesen látni, így nekem ez a természetes

 — magyarázza Ági, miközben ugyan úgy pelenkázza és öltözteti a kis Lucát, mint bármelyik másik anyuka, sőt mi több, olyan frizurát kreál neki, hogy még az ember szava is eláll. Ági a hétköznapokban nagyon jól boldogul, a legnehezebb számára a vásárlás és a levelek elolvasása.

Ági és Zsolt hatalmas odaadással neveli a kis Lucát Fotó: Máté Krisztián

Ha valamit nem látok, általában lefotózom és ráközelítek

 — magyarázza Ági, aki közelről képes valamennyit olvasni is, ráadásul férje a rutintevékenységekben hatalmas segítséget nyújt.

Lucát este Ági fürdeti, de a pelenkázást, öltöztetést, fektetést már én is meg tudom csinálni

 — sorolja Zsolt, aki a lakásban könnyen eligazodik, ám odakint fehér bottal közlekedik, ha nincs mellette Ági. Mielőtt Zsolt teljesen megvakult volna, sikeres vállalkozást vezetett, ám ma Ágival együtt egy megváltozott munkaképességűeket alkalmazó cégnél dolgozik.

Luca és szülei között sajátos kommunikáció alakult ki Fotó: Máté Krisztián

Jól menő virágboltom volt, de mikor a másik szemem is elromlott, már nem tudtam csokrokat kötni

 — emlékezik vissza Zsolt, aki fokozatosan hozzászokott ahhoz, hogy látássérült, így nem viselte meg annyira, mikor bekövetkezett a megváltoztathatatlan.

Azt gondolom, teljes az életem, hiszen sokkal rosszabb is lehetne. Persze bármikor odaadnám a fél lábam azért, hogy legalább az egyik szememmel láthassam Ágit és Lucát

 — érzékenyül el Zsolt, aki kiemelte, hogy Lucát nagyon következetesen nevelik, hiszen borzasztóan fontos, hogy a kislány minden körülmények között szót fogadjon nekik. Az utcán Ági a karját nyújtva vezeti Zsoltot, a kis Luca pedig fogja édesapja vagy édesanyja kezét. Luca még nem beszél, ám ha valamit szeretne, könnyedén kifejezi magát: oda húzza vagy tolja a szülei lábát, ahová szeretne menni, vagy a karját, ha valamit szeretne megkapni. Az sem lehetetlen, hogy Zsolt megnézze a kis Lucát, hiszen a kislány odahúzza apukája kezét, hogy ő tapintás útján megnézhesse, milyen csinosan öltözött fel aznap. 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek