Szoboszlai Dominik
Egy volt betörő tanácsait mindenképp érdemes megfogadni! Kézenfekvőbb a biztonság kulcsa, mint hinnénk!
Egy korábbi bűnöző osztotta meg tapasztalatait arról, hogy milyen szempontok alapján választotta ki a betörésre alkalmas otthonokat – és hogy mi az az egyetlen dolog, ami miatt inkább továbbállt. Az egykori betörő tippjeit mindenképp érdemes megfogadni, ha nem szeretnénk, hogy mindenünknek lába kéljen.
A 26 éves amerikai nő, aki névtelenül osztotta meg történetét a Reddit egyik fórumán, elmondta, hogy már 16 éves korában belekeveredett a bűnözésbe, és 18 évesen kezdett el betörésekből élni. Akkoriban hajléktalan volt, egy menedékhelyen lakott, és kábítószer függőséggel küzdött. Azt remélte, össze tud szedni annyi pénzt, amivel ki tud szabadulni a nehéz helyzetéből, de végül két év börtönbüntetést kapott tetteiért. Azóta azonban teljesen megváltozott az élete: felhagyott a bűnözéssel, leszokott a drogokról, férjhez ment, és ma már egy kislány édesanyja. Bár elmondása szerint továbbra is küzd a múlt árnyaival, most egy boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet él.
A Redditen azt is elárulta, hogy amikor betöréseket és rablásokat tervezett, volt egy dolog, amitől mindig óvakodott: a kutyák.
Mindig elkerültem azokat a házakat, ahol kutya volt az udvaron, mert attól féltem, hogy megugat és felhívja valaki figyelmét
– írta. Ma már tudja, hogy a kutyák gyakran mindenre ugatnak, de akkoriban ez elég volt ahhoz, hogy más célpontot válasszon.
A volt betörő szerint a legsebezhetőbb házak azok voltak, amik előtt napközben nem állt autó, és volt egy könnyen megközelíthető hátsó bejárat. Eleinte az ajtókeret eltávolításával próbált bejutni, később viszont áttért a jóval egyszerűbb módszerre: az ablakbetörésre.
Most, hogy már maga is családanya, tanácsokat ad a lakástulajdonosoknak arról, hogyan tehetik otthonaikat biztonságosabbá.
A biztonsági kamerák jó elrettentő eszközök. A riasztórendszerek is hasznosak, de az embereknek meg kell tanulniuk megfelelően használni őket. És hagyd bekapcsolva a tévét! Ha egy házban ég a villany vagy megy a tévé, az azt az érzetet kelti, hogy valaki otthon van, így nagyobb eséllyel hagyják békén
– magyarázta.