RETRO RÁDIÓ

Magdeburg: térképen mutatjuk, hogyan tudott autóval a vásárba hajtani a merénylő

GUY
Szerző
GUY
Létrehozva2024. 12. 22. 15:30

Eddig öt áldozatot követelt Taleb A. merénylete, amelynek során terepjárójával a magdeburgi karácsonyi vásár forgatagába hajtott. Térképen mutatjuk a merénylő útját Magdeburg városában!

Az 50 éves, Szaúd-Arábiában született orvos, Taleb A. motivációja egyelőre ismeretlen, mint ahogyan ő maga is ismeretlen volt a német hatóságok előtt. Valamint az előtt, hogy december 20-án, valamivel este hét óra után a karácsonyi vásárban sétálgató tömegbe hajtott és öt embert meggyilkolt volna Magdeburg városában. A német Bild a terrortámadásról eddig tudható információk alapján összeállított egy térképet, amelyen jelölte a merénylő útvonalát is.

magdeburg
Ez volt a német Bild által készített térkép szerint a merénylő útvonala a karácsonyi vásáron, Magdeburg városában Fotó: bild.de

Terror Magdeburg városában

E szerint a város egyik forgalmas csomópontjánál helyezkedett el a magdeburgi Fényvilág névre keresztelt karácsonyi vásár, amit a német lap térképén sárga színnel emeltek ki. Itt bódék álltak és emberek sétálgattak négy nappal szenteste előtt.

  1. A pont, ahol a merénylő megkezdte ámokfutását, amikor 19 óra 2 perckor a védőoszlopok között rést talált és behajtott a karácsonyi vásár területére, miközben több gyalogost már itt megsebesített.
  2. Nem sokkal ezt követően az X3-as BMW terepjárót vezető Taleb A. egy úgynevezett menekülési és mentési útra kanyarodott az Alter Markt, azaz a „régi piac” irányába Magdeburg városában.
  3. Az autó gyorsul, és a rendőrség szerint legalább 250 méteren át száguld a bódék közötti tömegen. Öt halott és több mint 200 sebesült.
  4. A villamosmegálló, ahol aztán 19 óra 5 perckor a sofőrt letartóztatták.
magdeburg terror
A merénylő, Taleb A., akit végül egy villamosmegállóban tartóztattak le a rendőrök Fotó: TikTok videó

A magdeburgi karácsonyi vásárban történt gázolás elkövetőjét többrendbeli gyilkossággal, többszörös emberölési kísérlettel és többszörös súlyos testi sértés vádjával helyezték előzetes letartóztatásba - közölte a magdeburgi rendőrség.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.