RETRO RÁDIÓ

Kilencéves gyermek is van a magdeburgi gázolás áldozatai között

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2024. 12. 21. 20:10

Újabb megrázó részletek derültek ki a karácsonyi vásárban történt terror támadásról.

Egy kilencéves gyermek is van a péntek esti magdeburgi tömeges gázolás halálos áldozatai között - közölték ügyészek szombat délutáni sajtótájékoztatójukon.

Fotó: AFP / AFP

A négy másik áldozat felnőtt - közölte Horst Walter Nopens, a helyi ügyészség vezetője. Kétszáz másik ember megsérült, amikor egy férfi egy gépkocsival a tömegbe hajtott a karácsonyi vásárban péntek este - tette hozzá az ügyész. Egy városházi vezető szerint a sérültek közül negyvenegynek súlyos az állapota. A gyanúsítottat - egy 50 éves szaúdi származású férfit - őrizetbe vették, és szombaton is folyt a kihallgatása - közölte Nopens. 

A nyomozás jelenlegi állása szerint a férfi magányos elkövető volt - közölte egy rendőrségi szóvivő a sajtótájékoztatón. A bűncselekmény indítéka továbbra sem ismert, de a férfi feltehetően elégedetlen volt a szaúdi menekültekkel való németországi bánásmóddal az ügyész szerint. Mahmoud Elenbaby idegsebész elmondta, hogy péntek éjjel mintegy nyolcvan pacienst szállítottak be a sérültek közül a magdeburgi egyetemi kórházba.

Car drives into crowd at Magdeburg Christmas market
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP / AFP

 "A legtöbbjük állapotát sikerült stabilizálnunk, de sokan még mindig az intenzív osztályon vannak" - mondta Elenbaby az AP amerikai hírügynökség tudósítójának. A gyanúsított - egy iszlámellenes aktivista orvos - 2006-ban érkezett Németországba és a Magdeburgtól mintegy 40 kilométerre fekvő Bernburgban praktizált. A dpa német hírügynökség értesülései szerint 2016 februárjában folyamodott politikai menekült státuszért, amelyet idén júliusban kapott meg. Magdeburg szombaton a gázolás áldozatait gyászolta. 

Sokan a vásár közelében lévő egyik templomnál gyertyákat gyújtottak és virágokat helyeztek el. Többen megálltak és sírtak. Egy berlini templomi kórus, amelynek a tagjai szemtanúi voltak a 2016. évi berlini karácsonyi vásári gázolásnak, himnuszt énekeltek Isten kegyelméről, és imáikat és szolidaritásukat ajánlották fel az áldozatoknak. Elővigyázatosságból és a magdeburgi áldozatokkal való szolidaritás jegyében több német városban bezárták a karácsonyi vásárokat. Berlinben nyitva maradtak a vásárok, de megerősítették a rendőri jelenlétet. 

Car drives into crowd at Magdeburg Christmas market
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP / AFP

Olaf Scholz kancellár és Nancy Faeser belügyminiszter szombaton Magdeburgba utazott, ahol este misét mutatnak be az áldozatok emlékére a székesegyházban. Faeser rendeletére félárbócra eresztik a zászlókat Németország-szerte a szövetségi épületeken. A közelben állók által készített és a dpa német hírügynökség által bemutatott felvételen látni lehetett, ahogyan a gyanúsítottat a rendőrök egy villamosmegállóban elfogták. Egy közelben lévő rendőr rálőtt, a férfi a fején szenvedett könnyebb horzsolást, majd őrizetbe vették.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.