kulcsár edina
A férfi a fiát is elvesztette, teljesen összeomlott.
Bill Boyack felesége, Angela, és legfiatalabb fia, Stephen, épp egy családi nyaralásról tartottak hazafelé az Egyesült Királyságban, amikor egy szembejövő autó frontálisan beléjük csapódott Derbyshireben. Bill és másik fia, Alex, egy másik autóból nézte végig a tragédiát.
A balesetet okozó sofőr, akiről mint kiderült, már korábban is a rendőrség látóterébe került, a baleset okozását követően elmenekült a helyszínről. A történteket egy fedélzeti kamera is rögzítette.
Bill volt az, aki a balesetet követően kiszabadította fiát a roncsok közül, majd egy járókelő segített kiemelni a felesége holttestét. Bár Stephen a helyszínen még életben volt, súlyos belső vérzés miatt pár órával később a kórházban elhunyt.
Mielőtt meghalt, azt mondta, hogy szeret minket, és megkérdezte: ’Hogy van anya?’ Nem tudtam elmondani neki az igazságot. Ha Angela elvesztése összetörte a szívemet, akkor Stephen halála teljesen elpusztított.
– emlékezett vissza Bill, aki azt hitte, felesége elvesztését követően már nem történhet rosszabb. Joshua Hill, a balesetet okozó sofőr 2024 májusában beismerte a halált okozó bűncselekményt. Az ítélet szerint 13 év börtönbüntetésének kétharmadát kell letöltenie, valamint tíz évre eltiltják a vezetéstől - írja a Mirror.