RETRO RÁDIÓ

Kiárusítják a brit Királyi Postát, már a vevő is megvan

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 12. 16. 17:40

A vállalat 500 év után kerül ki a nemzeti tulajdonból.

A brit kormány hétfőn jóváhagyta a Királyi Posta (Royal Mail) eladását Daniel Kretinsky cseh milliárdos nagybefektetőnek. Az országos postai szolgáltatót tulajdonló IDS holdingtársaság 3,57 milliárd fontért (közel 1800 milliárd forint) válik meg a több mint 500 éves múltra visszatekintő vállalattól - írja a BBC.

Kiárusítják a brit Királyi Postát, már a vevő is megvan

A hónapok óta formálódó adásvételi szerződés jóváhagyását a munkáspárti brit kormány üzleti és kereskedelmi minisztere, Jonathan Reynolds jelentette be hétfőn. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a kormány igen szigorú feltételeket szabott, köztük azt, hogy a brit kormány birtokában marad egy "aranyrészvény", amely vétójogot biztosít a cseh nagybefektető esetleges olyan döntéseivel szemben, amelyek London szerint hátrányosan érintenék a Royal Mail közszolgálati tevékenységét vagy a brit költségvetést. A megállapodásban továbbá azt is kikötötték, hogy a Királyi Posta székhelyét nem lehet külföldre költöztetni, a cégnek pedig továbbra is Nagy Britanniában kell adóznia.

A Royal Mail eladását az utóbbi években egyre súlyosbodó pénzügyi gondok indokolták. A brit kormányt egy stratégiai befektetőt keresett a létfontosságú nemzeti postaszolgálat számára, akit Daniel Kretinsky személyében találtak meg. A cseh vállalkozó az EP Group nevű üzleti konglomerátumán keresztül vásárolja fel a céget. Kretinsky BBC-nek nyilatkozva elmondta: „Az EP Group egy hosszú távú és elkötelezett befektető, akinek küldetése, hogy a Royal Mail-t sikeres, modern postai szolgáltatóvá tegye.”

A Royal Mail a harmadik legrégebb óta működő brit vállalat. A története az 1500-as évekig nyúlik vissza, amikor VIII. Henrik uralkodása idején kinevezték az első "postamestert". A posta szolgáltatásait először 1635. július 31-én, I. Károly király tette elérhetővé az emberek számára. 

Daniel Kretinsky Csehország harmadik leggazdagabb embere, a vagyonát 9 milliárd dollárra (3500 milliárd forint) becsülik. Főként az energetikai érdekeltségeiről ismert, ő tulajdonolja az Eustream gázvezetéket, amely Ukrajnán, Csehország és Szlovákián keresztül orosz gázt szállít. Régóta jelen van nagybefektetőként a brit gazdaságban: a West Ham United angol labdarúgóklubban 27 százalékos, az egyik legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, a Sainsbury's anyavállalatában 10 százalékos részesedése van.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.