RETRO RÁDIÓ

"Haldoklom" - egy nap alatt elvitte a fertőzés a teljesen egészséges, 20 éves családapát

B. V.
Szerző
B. V.
Létrehozva2024. 12. 03. 20:30

Családja az orvosokat hibáztatja, habár ők közölték, nem volt mit tenni.

Az életébe került egy 20 éves édesapának az, hogy véletlenül egy apró vágás keletkezett a száján. Lockie Seddon ugyanis kómába esett tőle és soha többé nem kelt már fel, miután halálos fertőzést szenvedett azon a kis seben keresztül. Családja az orvosokat hibáztatja, akik nem kezelték őt megfelelően, ezért juthatott el az agyához a fertőzés. A fiatal férfi két gyermekét és várandós barátnőjét hagyta hátra. 

Életébe került az apró vágás Fotó: GoFundMe

Seddon nagynénje, Danielle Sherer szerint a fiatal ajakvágása nem tűnt aggasztónak. Azt hitték, hogy beleharaphatott vagy valahogy véletlen megvágta. Háziorvoshoz is elmentek vele, de ő is mondta nekik, minden rendben van. A dolgok azonban tragikus fordulatot vettek, miután Seddon másnap olyan fejfájással kelt, hogy a szeme ki akart esni a helyéről. Kórházba került, hol kómába esett. Az utolsó szavai a következők voltak 22 éves várandós párjának:

Haldoklom.

Az orvosok úgy vélik, hogy a fiatal családapa halálát Staphylococcus aureus fertőzés okozhatta, amely sajnos megtámadta az agyát is. 

Egy nap még egészséges volt, volt egy apró vágás a száján másnap meg már haldoklott. A sürgősségin azt mondták, nem találkoztak még ilyen esettel 

- emlékezett vissza Danielle hozzátéve, hogy a doktor azt is közölte vele, hogy nem tehetett volna a család semmit másként Seddonért. 

Jó volt ezt hallani, mert Claire (Seddon barátnője) magát hibáztatta, sőt még mindig magát hibáztatja.

Danielle a tragédia óta egy adománygyűjtő oldalt is létrehozott, hogy segítse Seddon családját a temetési költségek enyhítésére. Kiemelte, unokaöccse számára gyermekei voltak a világ közepe, aki bármit megtett volna fiaiért, írja a LadBible.

Állandón játszottak, imádta őket. Összetörik a szívem értük. Amikor Claire újra terhes lett és kiderült, hogy most kislány, nem akarták elhinni. Oda volt a boldogságtól. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.