RETRO RÁDIÓ

Boris Johnson bevallotta: a Nyugat proxy-háborút vív Oroszország ellen

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 12. 06. 07:51

A volt brit miniszterelnök kitálalt a háború valódi természetéről.

Boris Johnson korábbi brit miniszterelnök a Daily Telegraphnak adott csütörtöki interjúban kijelentette, hogy a Nyugat proxy-háborút vív Oroszország ellen Ukrajnában, ezért a NATO-nak minden katonai támogatást meg kell adnia az országnak.

Boris Johnson beismerte: a Nyugat proxy-háborút vív Oroszország ellen

"Valljuk be: proxy-háborút vívunk, de nem adjuk meg Ukrajnának a megfelelő eszközöket a feladat elvégzéséhez. Évek óta hagyjuk, hogy fél kézzel a hátuk mögött, összekötött kézzel harcoljanak. (...) A probléma nem az eszkaláció, hanem hogy nem sikerült elég gyorsan eszkalálni a helyzetet. Ez volt a támogatási intézkedések összezavarása és késleltetése"

- fogalmazott Johnson, hozzátéve, hogy az esetleges eszkalácival kapcsolatos aggodalmakat félre kell tenni, és minden támogatást meg kell adni Ukrajnának.

A korábbi brit miniszterelnök hibának nevezte, hogy a nyugati országok csak nemrég engedélyezték Ukrajnának, hogy mélységi csapásokat hajthasson végre Oroszország ellen francia és amerikai gyártmányú nagy hatótávolságú rakétákkal. "A döntés halogatása szánalmas volt" - fogalmazott a politikus. A volt kormányfő szerint a Nyugatnak előre kell lépnie Ukrajna NATO-csatlakozásának ügyében, miközben minden katonai, logisztikai és pénzügyi támogatást megad neki.

Johnson szerint egy esetleges békemegállapodás részeként többnemzetiségű európai békefenntartó erőket kellene telepíteni Ukrajna határára.

"Nem hiszem, hogy csapatokat kellene küldenünk az oroszok ellen. De úgy gondolom, hogy a megoldás részeként, a végállapot részeként többnemzetiségű európai békefenntartó erőkre lesz szükség, amelyek felügyelik a határt és segítenek az ukránoknak"

- fogalmazott a volt kormányfő, hozzátéve, hogy egy ilyen európai művelet nem valósulhatna meg brit részvétel nélkül. Emellett Johnson szerint a NATO-tagállamoknak konkrét biztonsági garanciákat kellene megfogalmazniuk Ukrajna számára a béketárgyalások részeként.

A volt brit miniszterelnök nyilatkozata kapcsán fontos elmondani, hogy 2022 márciusában, Oroszország és Ukrajna már készen álltak egy békemegállapodás aláírására Isztambulban. Ezzel véget is érhetett volna a háború, de az ukránok - Boris Johnson akkori kijevi látogatásának hatására - kihátráltak a megállapodásból. A volt miniszterelnök később „abszolút hazugságként” tagadta a vádat, azzal érvelve, hogy Kijev soha nem egyezett volna bele Oroszország feltételeibe, amelyek az ukrán hadsereg leépítését és a területi veszteségek de facto elismerését tartalmazták.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.