RETRO RÁDIÓ

Egyik napról a másikra él: pár hónapja maradt hátra a 35 éves Laurának, aki korábban csak a fogát fájlalta

H. A.
Szerző
H. A.
Létrehozva2024. 11. 17. 08:30

A fiatal nő kezdetben fogfájásra panaszkodott, majd zúzódások jelentek meg a testén: ezt követően tudta meg a szívszorító diagnózist.

Alig pár hónapja maradt hátra az életből annak a fiatal nőnek, aki korábban a fogát fájlalta. A 35 éves Laura Parker úgy vélte, a bölcsességfogával lehet probléma, ezért fogorvoshoz ment. A panasza azonban ezt követően is fennállt, mialatt zúzódások jelentek meg a testén, amelyek nem akartak eltűnni. A nő ezután felkereste a háziorvosát, nem sokkal később pedig megkapta a szívszorító diagnózist.

kórház, beteg, páciens
Fogfájás kínozta: most már csak pár hónapja maradt a fiatal nőnek / Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

Lauránál végül tavaly decemberben leukémiát diagnosztizáltak, majd nem sokkal később elkezdte a kezelést, de az állapota ezután még rosszabbra fordult. Egy barátja, Becky Biddulph erről így nyilatkozott:

Három kör kemoterápiát és sugárkezelést kapott, és úgy tűnt, hogy minden rendben van. Elég jól reagált rá. Aztán a dolgok nagyon gyorsan a lehető legrosszabb irányba fordultak. Kiderült, hogy a rák átterjedt a csontjaira, és megkapta a végső diagnózist. A rák annyira agresszív volt, hogy egy csontban lévő daganat három focilabda méretére nőtt. Végül augusztusban amputálták.

Laurával ezután közölték az orvosok a lesújtó hírt, hogy már csak néhány hónapja maradt hátra: a nő jelenleg életvégi gondozásban van, ám a helyzete dacára igyekszik megőrizni a pozitív hozzáállását.

Mialatt mindenki más letört, ő egy igazi napsugár maradt

- tette hozzá Becky, aki jelenleg különböző események szervezésével igyekszik támogatni a Blood Cancer UK jótékonysági szervezetet, hogy ezzel segítsen azoknak, akik hasonló küzdelmen mennek keresztül, mint most Laura - írja a Mirror.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.