tóth gabi
Az anyuka a terhessége elején járt, amikor az orvosok azt hitték, elvetélt, ám a valóság még ennél is rettenetesebb volt.
Hat hetes terhes volt harmadik gyermekével a 29 éves Madysen Wilcox Smithfieldből, amikor váratlanul pecsételős vérzés jelentkezett nála. Az orvosok eleinte úgy vélték, vetélése van, a vizsgálat során azonban sokkoló diagnózisra derült fény, a születendő kicsivel kapcsolatban.
A kisfiúnál, akit Charlie-nak neveztek el, alobar holoprosencephaliát diagnosztizálták, ami egy születési rendellenesség: ez azt jelenti, hogy a baba agya nem alakul ki megfelelően, vagyis nem különül el jobb és bal féltekére. Az osztás lehetővé teszi az agy számára, hogy több információt dolgozzon fel, és egyszerre több műveletet hajtson végre. Amennyiben az agy nem oszlik meg megfelelően a fejlődés során, mint például a holoprosencephalia esetében, akkor az számos fizikai és neurológiai problémát okozhat, sok, ebben az állapotban szenvedő csecsemő pedig a terhesség végét sem éri meg.
Amint meghallottam a diagnózist, abban a pillanatban a lelkem elhagyta a testemet. Az orvos elmondta nekünk, miszerint Charlie agya soha nem alakult két féltekévé, valamint a szívének is voltak nagyobb hibái, és hogy a diagnózis végzetes
- nyilatkozta az édesanya, Madysen. Neki és férjének, Darinnak ezután az orvosok felajánlották a terhesség megszakítását. A pár először az azonnali abortusz mellett döntött, mert nem akarták, hogy a születendő kisfiuknak szenvednie kelljen, később azonban meggondolták magukat. Jelenleg Madysen abban a tudatban hordja a szíve alatt a kisbabáját, hogy fogalmuk sincs, meddig fog élni a kicsi a születését követően.
Mivel a diagnózisa nagyon ritka, minden lehetőség eseti. Fogalmunk sincs, meddig fog élni. Alapvetően mindenre fel kellett készülnünk, de a legnehezebb ebben az egészben az, hogy tudjuk, találkozhatunk vele, és azonnal el is kell búcsúznunk
- mondta el Madysen, a The Sun beszámolója szerint.