KÜLFÖLD

Szerző B.

Létrehozva: 2024.10.22. 11:00

„Hazaküldtem anyámat az esküvőmről – olyat csinált, ami nekem már nem fér bele”

Dühösen odaviharzott a vőlegény, és megkérte az anyját, hogy a vendégével együtt távozzanak.

Mindenki arra vágyik, hogy az édesanyja ott legyen mellette, amikor megházasodikkivéve akkor, ha ő okozza a problémákat.

esküvő, menyasszony
Dühösen odaviharzott a vőlegény, és megkérte az anyját, hogy a vendégével együtt távozzanak (Képünk illusztráció) Fotó: Pexels

Az egyik vőlegény mesélte el, hogy az esküvője nem egészen a tervek szerint alakult, miután kénytelen volt hazaküldeni a saját anyját a szertartásról, amikor kiderült, kit vitt magával az esküvőre.

A férfi elmagyarázta, hogy mindkét szülőjének adott plusz egy helyet a vendéglistán, mivel már elváltak és nincsenek együtt. De ahelyett, hogy az édesanyja elvitte volna az új férjét, vitt valakit, aki sokkal rosszabb: a vőlegény egykori barátnőjét.

A 30 éves vőlegény a Redditen írta le, hogy körülbelül három éve kezdett randevúzni a mostani feleségével, de az anyja sosem szerette őt, mert úgy gondolta, hogy fiának a volt barátnőjével kellett volna maradnia.

A ceremónia után elmentünk fotózkodni a feleségemmel, majd találkoztunk mindenkivel, akit meghívtunk a lagzira, ami elég nagy volt. Amikor odaértünk, a nővérem és a feleségem legjobb barátja pánikszerűen odaszaladt hozzánk. Mielőtt bármit is mondtak volna, észrevettem, hogy anyám az asztalnál ült apámmal, apám feleségével és a volt barátnőmmel

 – emlékezett vissza a férfi, aki ezután dühösen odaviharzott, és megkérte anyját, valamint a volt barátnőjét, hogy hagyják el az esküvőt. Végül a vőlegény barátai kísérték ki őket.

A férfire most az egész családja haragszik, amiért kirúgta az anyját az esküvőjéről. A vőlegény sem biztos már benne, hogy helyesen cselekedett, de a kommentelői biztosították arról, hogy megfelelően járt el – írja a Mirror.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek