Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2024.10.16.

„A nővérem fehéret viselt az esküvőmön - soha többé nem beszélek vele”

A nő a mai napig nem tudta túltenni magát ezen.

Egy nő teljesen kiborult nővérére, aki egy fehér csipkeruhában jelent meg az esküvőjén, készen arra, hogy „ellopja tőle a show-t”.

esküvő, menyasszony
Fotó: Pexels

A 27 éves hölgy elárulta, hogy megkérte minden vendégét, hogy kerüljék a fehér színt a nagy napon, és abban bízott, hogy mindenki megérti és elfogadja a kérését. Ám a 31 éves nővére mindent elkövetett annak érdekében, hogy jelenetet rendezzen - menyasszonyi ruhában jelent meg, hogy megpróbálja tönkretenni az esküvőjét.

A nővérem, akivel bonyolult a kapcsolatom, úgy döntött, hogy a lehető legrosszabb módon tesz próbára. Sosem álltunk közel egymáshoz, mindig is megpróbált felülmúlni engem, még a családi eseményeken is. Fárasztó, de gondoltam, legalább az esküvőmön rendesen viselkedik majd

- olvasható a Redditen közzétett posztjában, majd így folytatta:

„Hónapokkal ezelőtt, amikor kiküldtem, hogy miben jelenhetnek meg a vendégek, világossá tettem: rajtam kívül senki sem viselhet fehéret. Ez nem volt alku tárgya. A nővérem ekkor azt vágta hozzám, hogy „bizonytalan vagyok”, és hogy „már senkit sem érdekelnek a hagyományok”. Mondtam neki, hogy akár egyetért vele, akár nem, ezt tiszteletben kell tartania”.

Amint meglátta a húgát a ceremónián ülni, összetört a szíve. Miután kimondta az igent, és kéz a kézben sétált végig az oltárhoz újdonsült férjével, odament a nővéréhez, hogy megkérdezze tőle, miért tett ilyet. Erre ő a következőt felelte: »Ez nem olyan fehér, és különben is, senkit sem fog érdekelni«.

A nő erre azt mondta testvérének, hogyha nem változik meg, akkor nem látják szívesen. Erre dührohamot kapott és elhatározta, hogy tönkreteszi húga nagy napját. A menyasszony húga elviharzott a lagziról és soha többé nem ment vissza.

A kommentelőket nagyon megosztották a történtek. Volt, aki az idősebb testvérrel értett egyet, míg más szerint a menyasszony túlreagálta a dolgokat - írja a Mirror.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek