tóth gabi
Nina majdnem belehalt a túl sok vízbe.
Egy anyuka az életéért küzdött, miután azt mondták neki, igyon több vizet, hogy megszabaduljon a megfázáshoz hasonló tüneteitől.
A 41 éves Nina Munro körülbelül négy liter vizet ivott meg, hogy enyhítse köhögését és torokfájását. Ám a túlzott mennyiségű vízfogyasztás, valamint a megfázás és az influenza ellen szedett gyógyszerei elárasztották a szervezetét, és életveszélyesen alacsony nátriumszintet okoztak a vérében.
Ennek eredményeként az anya rohamot kapott, és kórházba szállították.
Nina – aki azt állítja, hogy az orvosok azt mondták neki, hogy nem voltak biztosak benne, hogyan élte túl ezt az egészet – öt napig intenzív osztályon volt, miközben az orvosok a nátriumszintje stabilizálásáért küzdöttek. Most nem mer inni, csak akkor, ha tényleg szomjas és maxium 1,5 liter vizet egy nap.
Az összes orvos csodának tekinti, hogy most életben vagyok. Lassan megöltem magam, és nem is tudtam róla! Nem engedtek elmenni a kórházból, amíg a nátriumszintem emelkedni nem kezdett. Öt napig nem láttam a lányomat, ami nehéz volt. Nem akartam, hogy olyan állapotban lásson, amilyenben voltam. Az első néhány napban az intenzív osztályon nem tudtam inni semmit, és amikor elhagytam a kórházat, korlátozott 1,5 literes diétát tartottam, és természetesen mostanra kevesebbet iszom
- fogalmazott Nina a The Sunnak.