RETRO RÁDIÓ

Disznózás miatt beperelték a lengyel elnököt

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 09. 30. 17:37

Egy magát jogvédőnek mondó civil szervezet indított támadást Andrzej Duda ellen.

Rágalmazás vádjával beperelték Andrzej Duda lengyel köztársasági elnököt, amiért disznónak nevezte azokat, akik megnézik a „Zöld határ” című migránspárti játékfilmet a mozikban - jelentette a helyi sajtó. A felperesek szerint az államfő több millió lengyel állampolgárt sértett meg ezzel a kijelentésével, amiért a törvény előtt kell felelnie.

Andrzej Duda lengyel elnök AFP
Disznózás miatt beperelték a lengyel elnököt

A Zöld határ (Zielona granica) című film szíriai migránsok történetét mutatja be, akik a lengyel–belorusz határon keresztül próbálnak eljutni illegálisan az Európai Unióba. Az alkotás a migránsokkal szembeni "embertelen" bánásmódot igyekszik bemutatni egy lengyel határőr szemszögéből. A tavaly megjelent film Agnieszka Holland lengyel filmrendező műve, akit a 2021-es valós események inspiráltak, amikor több ezer migráns rekedt Lengyelország keleti határán.

Tavalyi megjelenése után a filmet a korábbi lengyel kormány, és a regnáló köztársasági elnök is élesen kritizálta, mondván, lejáratja az országot védő határőröket.

„Az a tény, hogy Holland asszony olyan lengyel tisztviselőket ábrázol, akik a lengyel társadalomért, mindannyiunk biztonságáért és Lengyelország biztonságáért teljesítik kötelességüket, nem lep meg, hogy a határőrök, akik megnézték ezt a filmet, azt mondták róla: Csak disznók ülnek a moziban”

- fogalmazott a TVP közszolgálati műsorszolgáltatónak adott interjújában Duda tavaly augusztusban.

A disznós kijelentése miatt Dudát a varsói székhelyű Rasszizmus és Idegengyűlölet Megfigyelőközpontja (OMZRIK) perelte be. A civil szervezet szerint a lengyel elnök megsértette a saját népét a megjegyzéssel.

„Andrzej Duda lengyelek millióit sértette meg azzal, hogy disznónak nevezte őket. A lengyel elnök így nevezte azokat az embereket, akik saját országának állampolgárai... Ezért most bíróság elé visszük Dudát” 

- olvasható a civil szervezet közleményében, amiből kiderült, hogy a per első tárgyalását 2025. október 24-ét tűzte ki a varsói kerületi bíróság.

Szakértők szerint az eset azt eredményezheti, hogy Dudának hivatalosan bocsánat kell kérnie a disznózás miatt, vagy kártérítést kell fizetnie.

A migránspárti film egyébként óriási belpolitikai vihart kavart a megjelenése után Lengyelországban. Stanislaw Zaryn korábbi kormánymegbízott azzal vádolta a rendezőt, hogy „nincs kapcsolatban a valósággal”, és „olyan célzásokat tesz, amelyekkel Lengyelországot, a lengyeleket és a kormányt támadja”.

Zbingniew Ziobro volt igazságügyi miniszter pedig a náci Németország propagandafilmjeihez hasonlította az alkotást, amely "a lengyeleket gyilkosnak állítja be".

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.