RETRO RÁDIÓ

10 ezer embert érint a vízpánik: tilos a csapból ivás, a zuhanyzás és a locsolás is

WM
Szerző
WM
Létrehozva2024. 08. 16. 12:40

A hatóságok attól félnek, hogy valaki szabotázsakciót hajtott végre és szennyezett lett a víz.

Két napon belül ez már a harmadik ivóvízriadó, amit a katasztrófavédelem elrendel Németországban. Először Kölnben, majd a tőle 50 kilométerre található Mechernich településen adták ki a figyelmeztetést. Az ok egyszerű: átvágva találták a ivóvíztartályt körülvevő kerítést. 

vízivás, ivás
A helyiek csütörtökön este megrohamozták a boltokat, és betankoltak ásványvizekből. A figyelmeztetés szerint ugyanis tilos a csapvíz fogyasztása, továbbá a zuhanyzás, a mosás és a locsolás is. Fotó: pexels

A hatóságok nem zárják ki, hogy szabotázsakció történhetett, mivel az érintett tartályból folyik a víz a közeli katonasághoz is. Pénteken még mindig folytak a vizsgálatok, hogy szennyezett-e a víz, a katasztrófavédelem arra kéri a környéken élő 10 ezer embert, hogy kerüljék a csapvíz ivását, ne használják főzéshez, mosáshoz és ne is zuhanyozzanak. A víz jelenleg csak arra alkalmas, hogy a wc-ket lehúzzák. 

A német sajtóban megjelent információk szerint a hatóságok nem akarnak pánikot kelteni, de egyelőre azt is vizsgálják, hogy nem került-e a vízhálózatba vegyi-, biológiai- vagy nukleárishadviseléshez szükséges anyagok.

A hét közepén Kölnben is hasonló eset történt, ott a helyi légierő laktanya zárták be, mert alapos gyanú merült fel, hogy szabotálták a vízellátást. Ott szintén egy átvágott kerítés adott okot a gyanúra, a szakemberek pedig szokatlan vízértékeket mértek, ezért további vizsgálatokat rendeltek el. 

A helyiek komolyan vették a riasztást, rengetegen csütörtökön zárás előtt rohamozták meg a helyi boltokat és nagy mennyiségben vásároltak palackozott vizet. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.