RETRO RÁDIÓ

Alakul a szupercsapat: egy volt demokrata elnökjelölt is beállt Trump mögé

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 08. 27. 13:56

Egyre szélesebb körű összefogás kezd kirajzolódni a republikánus jelölt mögött.

Tulsi Gabbard korábbi demokrata képviselő, és a párt 2020-as elnökjelölt-aspiránsa hétfőn bejelentette, hogy Donald Trump republikánus elnökjelöltet támogatja. A bejelentésre néhány nappal azután került sor, hogy az egykor szintén demokrata színekben induló Robert F. Kennedy Jr. is a támogatásáról biztosította Trumpot - írja az AP hírügynökség.

Alakul a szupercsapat: egy volt demokrata elnökjelölt is beállt Trump mögé

Gabbard a Nemzeti Gárda szakszervezetének éves konferenciáján jelentette be, hogy beáll Trump mögé, és a kampány hátralévő időszakbán a republikánus indulót segíti. Az egykori demokrata képviselő azzal indokolta döntését, hogy szerinte Trump az egyetlen jelölt, aki "békét akar teremteni a világban, és képes visszarántani az Egyesült Államokat az atomháború széléről”.

"Fontos, hogy olyan elnökünk legyen, aki értékeli minden egyes ember életét, és akinek megvan az ereje és bátorsága ahhoz, hogy a diplomácia minden eszközét bevesse, találkozzon diktátorokkal, szövetségesekkel, ellenfelekkel és partnerekkel is, hogy békét teremtsen. És aki tudja, hogy a háború mindig az utolsó lehetőség kell, hogy legyen a céljaink elérésben. Ez a fő oka annak, hogy elkötelezett vagyok amellett, hogy mindent megtegyek Trump elnök Fehér Házba történő visszaküldéséhez. Biztos vagyok benne, hogy az első feladata az lesz, hogy visszarángasson minket a háború széléről"

- fogalmazott Gabbard, hozzátéve, hogy Kamala Harrisben nincsen meg a háború elkerülésének szándéka, sőt, a négy éves regnálása alatt Amerika közelebb került az atomháborúhoz, mint valaha. 

A támogatás bejelentése után Trump "igazi hazafinak" nevezete Gabbardot, akit a "józan esze" és a "hatalmas lelke" vezet.

A 43 éves Gabbard fényes politikai karriert futott be az elmúlt két évtizedben, minden adottsága meg volt ahhoz, hogy ne csak a Demokrata Párt, hanem az Egyesült Államok egyik vezető politikusa legyen. A Csendes-óceán közepén fekvő, az Egyesült Államok külbirtokának számító Amerikai Szamoán született, hindu vallású családban. A felmenői között vannak európaiak és szamoai őslakosok is. Később a Gabbard család Hawaiira költözött. Tulsi Gabbard 2002-ben lett tagja Hawaii állam Képviselőházának demokrata színekben, majd rá egy évre csatlakozott az amerikai hadsereghez.

A politikusi pályával egy időre felhagyva, 2004-2005-ben egy éven át Irakban szolgált, a háború időszakában. Később az Alabamai Katonai Akadémián tanult, majd 2008-2009-ben a kuvaiti amerikai katonai támaszponton teljesített szolgálatot. Gabbard lett az első nő akit kitüntetett a Kuvaiti Nemzeti Gárda.

Az amerikai hadseregből alezredesként távozott, majd visszatért a politikába. Rövid ideig Hawaii fővárosa, Honolulu önkormányzati képviselője volt, majd 2013 és 2021 között a sziget érdekeit képviselte a washingtoni szövetségi Kongresszus Képviselőházában. Összesen négy alkalommal választották a Kongresszus tagjává. Ezzel párhuzamosan, 2013 és 2016 között a párt országos vezetőségének, a Nemzeti Demokrata Bizottságnak (Democratic National Committee-DNC) volt az alelnöke. Gabbard volt az amerikai törvényhozás első hindu vallású, illetve szamoai őslakos hátterű politikusa.

Tulsi Gabbard 20 évik politizált demokrata színekben

Gabbard 2020-ban elindult a Demokrata Párt előválasztásán. Noha a politikus az online térben népszerű volt, ez nem tudott szavazatokká átalakulni. Egyetlen komoly sikere az volt, hogy Kamala Harrist kiütötte a versenyből miután rámutatott, hogy Harris milyen kétségbevonható dolgokat tett államügyészként. Miután visszalépett, Gabbard Joe Bident támogatta, igaz, sok kritikát fogalmazott meg vele szemben.

A 2020-as elnökválasztást követően Gabbard egyre inkább eltávolodott a politikai közösségétől, 2022 októberében pedig bejelentette, hogy kilép a Demokrata Pártból és függetlenként folytatja a karrierjét.

"Nem tudok tovább a mai értelemben vett Demokrata Pártban maradni, amely most már teljes mértékben egy elitista, háborúpárti összeesküvés irányítása alá került, és amely minden témát faji kérdéssé alakít át, továbbá szítja a fehérellenes rasszizmust"

- fogalmazott akkor Gabbard, aki mindenekelőtt azt kifogásolta, hogy a demokraták politikája belerángathatja az Egyesült Államokat egy nukleáris háborúba, utalva az orosz-ukrán katonai konfliktusra.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.