tóth gabi
A gépnek vasárnap kora reggel kellett irányt változtatnia.
Ijesztő hírek érkeztek a levegőből. A Wizz Air Craiova és London-Luton között közlekedő repülőgépe ugyanis Kecskemét felett füstölni kezdett, majd a személyzetének két tagja is rosszullétre panaszkodott. A gép pilótája a helyzetet mérlegelve úgy döntött, hogy Budapesten kényszerleszállást hajt végre. A biztonságos landolásra hajnali 6 óra 11 perckor került sor a fővárosban.
Az incidensről az Airportál adott tájékoztatást, mint írták, azért kellett megszakítani az utat, mert füst jutott be az utastérbe a légkondicionáló rendszereken keresztül.
A pilóták Kecskemét térségében fordultak Budapest irányába, és 6 óra 11 perckor biztonságosan leszálltak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13R jelű futópályáján, majd a kijelölt állóhelyre gurultak.
A személyzet még a leszállás előtt azt jelentette a körzeti légiforgalmi irányításnak, hogy a személyzet két tagja rosszullétre panaszkodik.
A gépen utazók közül senkinek nem esett komolyabb baja, az utasokat a tranzitzónába szállították, érkezéskor a Budapest Airport kollégái vizet osztottak számukra. A járat a repülőgép, valamint a személyzet cseréje után folytatta útját Lutonba 9:51-kor - tette hozzá a lap.
Kiderült az is, hogy az említett gép egy öregebb darab volt, ez okozhatta a problémát.
Az érintett 12,5 éves repülőgép a Wizz Air flottájának egyik legöregebb tagja. A teljesen fehérre festett, magyar lajstromjelű példány vélhetően azok között van, amelyek lízingszerződése már lejárt, de a légitársaság a bérlés meghosszabbítása mellett döntött az új generációs repülőgépek Pratt & Whitney GTF hajtóműveivel tapasztalt problémák miatt kialakult géphiány következtében.
- írja a lap.