tóth gabi
Nem bízta a véletlenre.
A Robert Fico szlovák kormányfő elleni támadást is tanulmányozta Thomas Matthew Crooks, aki merényletet követett el Donald Trump korábbi amerikai elnök kampánygyűlésén július 13-án - közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyik különleges ügynöke hétfőn.
A nyomozóhatóság pittsburghi irodájának illetékese újságírók előtt elmondta: az eddigi nyomozás megállapította, hogy a 20 éves férfi a támadásra való felkészülés során tanulmányozott tömeges áldozatokkal járó lövöldözéseket, valamint utánanézett távirányítású robbanóeszközöknek is. Arról is beszámolt, hogy az eddigi 450 meghallgatás nyomán körvonalazódik a merénylő személyiségrajza, ami szerint Thomas Matthew Crooks magas intelligenciaszinttel rendelkezett, de társas kapcsolatai szinte kizárólag családjára korlátozódtak, és egész életében kevés barátja vagy ismerőse volt. Az elkövető szülei teljes mértékben együttműködőnek bizonyultak a vizsgálat során - tette hozzá az ügynök.
Az FBI (Federal Bureau of Investigation) illetékese közölte: Donald Trump beleegyezett abba, hogy a nyomozók meghallgassák. Hangsúlyozta, hogy bármely vizsgálat során rutineljárás az áldozat meghallgatása, az incidens során tett megfigyeléseinek rögzítése.
Hétfőn az amerikai média nyilvánosságra hozott több üzenetváltást, ami a Donald Trump elleni támadást megelőzően Butler városában, a választási gyűlés területét biztosító rendőrök között történt. Ezekből többi között kiderül, hogy a rendőrök és a biztonsági személyzet tisztában volt a későbbi támadó jelenlétével, és figyelték őt. Az egyik üzenetből kiderül, hogy javasolták a Donald Trump közvetlen védelmét ellátó titkosszolgálat mesterlövészeinek értesítését.
Donald Trump a hétvégén bejelentette, hogy szeretne visszatérni a Pennsylvania állambeli Butlerbe, többi között azért, hogy tisztelettel adózzon az ellene elkövetett támadásban meghalt Corey Comparatore, volt önkéntes tűzoltó emlékének. A republikánus elnökjelölt szerdán Pennsylvania államban, Harrisburg városában egy rendezvénycsarnokban tart választási nagygyűlést.