KÜLFÖLD

Szerző L.A.

Létrehozva: 2024.06.09.

„Az orvosok azt mondták, hogy csak szorongok, de valójában agydaganattal küzdöttem"

Egy 6 órás műtétet végeztek el rajta.

Az 55 éves Michelle Richards kiégettnek és fáradtnak érezte magát, de ezt a munkájának tudta be. Miután azonban visszatért egy háromhetes ausztráliai nyaralásáról, teljes pánikba esett, mert hatalmas szorongás lett úrrá rajta.

Fotó: Pixabay

A háziorvosa szorongásoldó gyógyszert írt fel neki, de ő ezt inkább nem vette be, és a terápia mellett döntött. Miután azonban rohamai is lettek, egyenesen a kórházba küldték. A CT-vizsgálat során egy jóindulatú agydaganatot diagnosztizáltak nála. 2024 januárjában megműtötték, amely során sikeresen eltávolították az 5-ször 5 centiméteres daganatot.

Mindig is nagyon egészséges ember voltam, sokat sétáltam, tornáztam és figyeltem az étkezésre is. Nem dohányzom, nem iszom, így amikor azt mondták, hogy agydaganatom van, teljesen sokkot kaptam. Egyszerűen nem akartam elhinni

- mondta Michelle. A műtét sikeres volt, a nő pedig már jól érzi magát, bár még sokszor fáradt. Most tünetei bemutatásával szeretné felhívni a figyelmet erre a betegségre. Elmondása szerint sokáig csak a fáradtságot és erős szorongást tapasztalta - írja a The Sun.

 

origo.hu

Szoboszlai nélkül edzett a magyar válogatott - videó

ripost.hu

„Behúzza a hasát” - Melltartóban pózolt Gáspár Evelin, kapott hideget-meleget

borsonline.hu

Műveltségi kvíz: ha 7-re tudod a választ, már átlag felett vagy!

mandiner.hu

Így reagált a német sajtó német-magyar mérkőzésre

ripost.hu

Megsúgták az égiek, ez a 3 csillagjegy a legjobb szerető!

mandiner.hu

Havas Henrik alpári módon rúgott Orbán Viktorba

ripost.hu

Zokogva vallott Celine Dion: nem énekelhet többé

mindmegette.hu

Elbúcsúzhatunk a felvágottaktól is: ezek az élelmiszerek tűnnek el a boltok polcairól

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

ripost.hu

„Nagyon le van lakva szerencsétlen” – Kulcsár Edina felismerhetetlen, durván beszóltak neki a követői

ripost.hu

Elég okos vagy, hogy hiba nélkül kitöltsd ezt a tesztet?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

„Áram- vagy vízellátás nélkül maradhatunk” - Háborúra készítik fel a dánokat

KÜLFÖLD

Kiszivárgott részletek: háttéralkuk dönthetik el Európa jövőjét

KÜLFÖLD

Nógrádi György: a katasztrófa szélére sodródott a világ

KÜLFÖLD

Forró események következnek az ukrán fronton, bedurvul a háború

KÜLFÖLD

"Nem tudom abbahagyni, hogy megcsaljam a túlsúlyos feleségem - annyira jól szórakozom"

KÜLFÖLD

Lassan nem marad ellenzék: újabb pártot tiltottak be Ukrajnában

KÜLFÖLD

Mi is az az AUR, amiről a Fidesz hallani sem akar?

KÜLFÖLD

Választáson "indult" a mesterséges intelligencia Amerikában, a fejlesztők avatkoztak közbe