KÜLFÖLD

Szerző K.B.

Létrehozva: 2024.06.13.

„11 év és két gyerek után tudtam meg a férjem féltve őrzött titkát, most fogom beadni a válópert”

A két átvert édesanya személyesen is találkozott egymással.

Megdöbbentő felfedezést tett egy kétgyermekes édesanya, amikor a férje éppen "üzleti úton" volt három hónapig. Egyszer csak egy hasonlókorú nő csöngetett be a lakásukba, akitől nem várt dolgot tudott meg. Az idegen ugyanis azt állította, hogy a 3 éves gyermeke apját keresi, aki ebben a házban lakik az információi szerint olyankor, amikor nem nála van otthon. A két nőben ekkora tudatosult, hogy ugyanazt a férfit szeretik, és ugyanaz a gyermekeik apja.

románc, szerelem, randi, társ
A felesége háta mögött egy másik kapcsolatot is fenntartott a szívtelen férfi /Fotó: Unsplash.com

A Mirror számolt be arról az összetört szívű nőről, aki 11 éves házasság, és két közös 8 éves kislány után jött rá, hogy a férje évek óta hazudik neki arról, hogy miért tűnik el néha 3 hónapra. Korábban nem volt neki gyanús a dolog, ugyanis a férfi az egész kapcsolatuk alatt rengeteget utazott a munkája miatt, és a keresetének hála kiegyensúlyozott életet is éltek, így nem gyanakodott rá, hogy nem a munkája miatt van sokszor távol. Ráadásul a kapcsolatukban sem voltak problémák:

Most jöttem rá, hogy a 36 éves férjemnek van egy titkos családja. Jonas egy olyan üzletágban dolgozik, ahol gyakran kell három hónapot külföldön töltenie. Ez idő alatt mi megszoktuk őt látogatni, és ő is haza szokott rendszeresen jönni. Kicsit kényelmetlen helyzet, de nagyon jó pénzt keres ezzel, és így nekem nem is kellene dolgoznom, hogy ha nem szeretnék

 - kezdte beszámolóját a lapnak a nő.

Sosem gyanítottam, hogy megcsalna. Mindig szuper őszinte volt hozzám, még azt is elmesélte, ha esetleg valaki iránt vonzalmat érzett volna. Ám amikor a legutóbbi hétvégén Jonas éppen munka miatt elutazott, egy idegen nő kopogtatott be hozzánk, aki Cherryként mutatkozott be nekünk. Amikor megkérdeztem tőle, hogy kit keres, sírva fakadt. Megöleltem és megnyugtattam, ekkor kezdett el történeteket mesélni a férjemről. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy már 6 éve vannak együtt a férjemmel és van egy hároméves kisfiúk is

- árulta el a megrázó részleteket a felszarvazott nő, aki kifejtette, hogy a férfinek már nem voltak élő rokonai, akik előtt titkolóznia kellett volna, és regisztrált két Facebook-oldalt is, a másikon beszélgetett a titkos családjával, amikor távol volt tőlük. A feleség elárulta, hogy úgy bukott le Cherry előtt Jonas, hogy a nő megnézte a bankszámlakivonatát, és észrevette, hogy egy ismeretlen lakásban rengeteg időt tölt, amikor tőle távol van. Ebben a lakásban találkozgatott a saját családjával, amikor látogatóba jöttek hozzá.

Úgy tűnik, hogy Cherry három hónapig emésztette magát azon, hogy mi lehet az igazság. Végül megkereste a férfi lakáskulcsait és eljött megnézni a lakást, amiben még ekkor nem számított rá, hogy mit talál.

- zárta sorait a feleség, aki arról is beszélt, hogy hivatalosan csak az ő férje Jonas, ugyanis a férfi azt mondta Cherrynek, hogy ő nem hisz a házasságban. Most pedig a férfit lezavarta a kanapéra aludni, és a válási papírok benyújtását tervezi. Egyetlen nyitott kérdés maradt már csak hátra, hogy bemutassák-e egymásnak a gyerekeket, akik így féltestvéreknek számítanak.

origo.hu

Újabb jelöltek a foci-Eb legszexibb szurkolója címre - képek

ripost.hu

Beleszálltak a magyar válogatottba, keményen leszólták Marco Rossi csapatát

borsonline.hu

Csupán 7 kérdés, mégis szinte mindenkin kifog ez a retró kvíz

vg.hu

Foci-Eb 2024: előkerült egy fotó, amely megváltoztathatta volna a német–magyar végkimenetelét

ripost.hu

Botrányosan viselkedett Magyar Péter, péntek hajnalban biztonsági őrök kidobták egy belvárosi szórakozóhelyről

magyarnemzet.hu

Újabb elképesztő videó került elő Magyar Péter mulatozásáról

ripost.hu

Mégsem a bíró a hibás! Egy mosdókagylóban dőlt el a magyarok sorsa az Eb-n

mindmegette.hu

Sütőpapír vagy alufólia? Most kiderül, melyiket használhatod az air fryerben!

ripost.hu

Exkluzív részleteket tudtunk meg ÉNB Joe esküvőjéről, itt vannak a szaftos részletek

ripost.hu

Szemtanúk állítják: Magyar Péter megütött egy embert és erőszakkal ellopott egy telefont

ripost.hu

A mai modern, sikkes nő frombrét visel, mutatjuk, hogy mi az

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Szerb elnök: 3-4 hónapra lehetünk a világégéstől

KÜLFÖLD

„Áram- vagy vízellátás nélkül maradhatunk” - Háborúra készítik fel a dánokat

KÜLFÖLD

Kiszivárgott részletek: háttéralkuk dönthetik el Európa jövőjét

KÜLFÖLD

Nógrádi György: a katasztrófa szélére sodródott a világ

KÜLFÖLD

Apák napi fájdalom: halálra marcangolta a 7 hónapos Ellát a család házőrzője

KÜLFÖLD

„A fiamnak azt mondta az orvos, hagyja abba a telefonozást” – Agydaganattal diagnosztizálták a 14 éves Oscart

KÜLFÖLD

Tragédia a szórakozóhelyen: halálra késeltek egy turistát

KÜLFÖLD

Majdnem éhen halt egy édesanya, miután elrontották a fogorvosi beavatkozást