Létrehozva: 2024.03.05.

„Azt hitted, hogy megengedem” - drámai döntésre jutott egy nő a szülése előtt

A hölgy azóta már megbánta tettét, de az idő kerekét már nem tudja visszaforgatni.

Az első gyermeke születése a legtöbb apa számára megismételhetetlen pillanat, de egy nő elmesélte, hogyan tagadta meg partnerétől ezt a különleges alkalmat, amelyet most már bán.

terhes, állapotos
A nő már bánja, hogy nem engedte be a férjét a szülőszobára Fotó: Pexels

Egy nő, aki kitiltotta férjét a szülőszobából, amikor megszületett az első gyermekük, elmondta, hogy sokkolta, hogy partnere nem akar újabb gyermeket vállalni. A 29 éves nő elárulta, hogy amikor nyolc hónapos terhes volt, közölte 31 éves házastársával, hogy azt szeretné, ha csak az édesanyja és az orvosok lennének bent vele a szülőszobán.

Elmondása szerint a párja meglepődött és megsértődött, de akkor csak annyit mondott, hogy "rendben", és nem vitatkozott a döntésével. De amikor beindult a szülés, az édesanyja hívta a mentőket, és elkísérte a kórházba. A férjének is üzent - aki a munkahelyén volt -, hogy megindult a szülés, de a férj nem válaszolt, és a szülés alatt egyiküknek sem telefonált vagy írt SMS-t.

Amikor végül néhány órával később megszültem, édesanyám SMS-ben értesítette őt, mire ő csak annyit válaszolt, hogy "Rendben". Nem jött meglátogatni minket. Azt hittem, hogy még mindig feldúlt, és majd később meglátogat minket. Először akkor jött el, amikor néhány nappal később hazaengedtek a kórházból, és eljött értünk. Valamiféle érzelmi találkozásra számítottam közöttük, amikor megkérdeztem, hogy miért nem vette még csak a kezébe sem a gyermekünket, azt mondta, hogy már az első találkozást elloptam tőle, és nem lesz szerencsém, hogy még egyszer ez megtörténjen

- olvasható a hölgy Redditen közzétett posztjában.

A 29 éves anyuka elmondta, hogy férje "hihetetlenül jó szülőnek" bizonyult, de amikor megpróbált beszélgetni arról, hogy legyen még egy gyereke, a férfi vonakodott. Amikor a nő nyomást gyakorolt házastársára a témával kapcsolatban, a férfi azt mondta neki, hogy "azt hitted, hagyom, hogy megakadályozd, hogy tanúja legyek egy újabb gyermek születésének".

Arra számított, hogy a többi hozzászólótól támogatást kap a témában, akkor tévedett, a legtöbben azt mondták, hogy hibázott, és csak a kapcsolatát sodorta veszélybe. Míg mások úgy látták, hogy a nő egyáltalán nem törődik a párja érzéseivel - írja a Mirror.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

ripost.hu

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

hirtv.hu

Napi aktuális – ... + videó

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő

KÜLFÖLD

Egy pillanatra fordított hátat: kádba fulladt egy 7 hónapos kisfiú, édesanyja összetört

KÜLFÖLD

Franciaország és Oroszország közös megemlékezést tart