tóth gabi
A gyermekeket egy rendkívül ritka betegség támadta meg.
Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, összetört a brit Pikerill család, miután lesújtó fájdalom érte őket. Hat héttel azután, hogy eltemették két éves gyermeküket Lucast, a másik gyermeküktől Aidentől is el kellett búcsúzniuk örökre. Az ikerpár tagjaival ugyanis egy olyan ritka fejlődési rendellenesség végzett, amelyben egész Angliában, csak a testvértpár tagjai szenvedtek eddig. A gyermekeknél ugyanis NRROS génmutációt állapítottak meg.
A TheSun számolt be a kettős tragédiáról, mint írták a kisgyermekek génbetegségéről nagyon keveset tud az orvostudomány, eddig mindössze 13 esetet jegyeztek fel eddig az egész világon. Az ilyen betegségben küzdő gyermekek a születésük utáni hónapokban teljesen hétköznapi módon fejlődnek, később, 2 és 3 éves koruk között egyszer csak agysorvadás kezdődik náluk, és az agyuk fehérállományából veszítenek, ugyanis a szövetek vérellátása csökken - erről a Sciencedirect tudományos lap írt értekezést.
Lucas december 14-én hunyta le a két kis szemét, testvére Aiden pedig január 26-áig küzdött az életben maradásért, de reménytelenül. Az édesanyjuk, a 35 éves Nicola Minshall belebetegedett a gyászba, és úgy érzi, hogy rémálommá vált az élete.
Ők voltak a legcsodálatosabb pimasz kis fiúk, mindig mosolyogtak, mindenki szerette őket, aki ismerte őket. Nyilvánvalóan nagyon fognak hiányozni.
- zokogta el magát a hölgy a lapnak. Miután nem tudta folytatni az interjút a gyászoló édesanya, egy családi barát Vickye Durber számolt be a második halálesetről is egy adománygyűjtő oldalon, ahol a család megsegítésére várják a támogatókat.
Soha egyetlen szülő sem tervezheti meg, hogy elveszíti az egyik gyerekét. Azonban el sem bírom képzelni, hogy mekkora fájdalmat jelenthet az, ha két gyereked veszíted el szinte egyszerre. Nagyon nehéz szívvel osztom meg a megsemmisítő hírt, hogy Aiden is elveszítette a harcot az NRROS ellen, röviddel Lucas után.