KÜLFÖLD

Szerző K. C.

Létrehozva: 2024.02.28.

„Azt az időt, ami még hátravan, a családommal akarom tölteni” – jelentette ki a gyomorrákos háromgyerekes apuka

Tragédiával végződött az álom luxushajóút.

Egy háromgyermekes apuka tragikus módon halt meg mindössze négy héttel azután, hogy a rák egy ritka formájával diagnosztizálták. Steve Black, aki tejtermelő és gazdálkodó volt, feleségével, Pam Blackkel és közeli rokonaikkal egy életre szóló hajóútron voltak, amikor észrevette a baljóslatú tüneteket. 

gyertya, mécses, láng, gyász, elhunyt, meghalt,
Képünk illusztráció / Fotó: Pixabay.com

Ritka menekülés volt ez a házaspár számára, akiknek alig volt lehetőségük arra, hogy elhagyják a farmjukat és 400 hektárnyi földjüket. Az utazás vége felé azonban Steven elvesztette az étvágyát, és arra panaszkodott, hogy a gyomra nincs teljesen rendben.

„Rákerestünk az interneten, ahogy az ember szokott, és azt gondoltuk, gyomorfekély. Ebből tudtuk, hogy orvoshoz kellene mennie, amikor hazaérünk. Legrosszabb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy mi vár ránk” – kezdte a férfi felesége Pam.

Több vizsgálat után merték csak az orvosok kijelenteni, hogy Steve 4. stádiumban lévő nyombélrákos. A halálos kórság a háromgyerekes édesapa nyombelének első részét támadta meg, ami az emésztésért és a tápanyagok felszívódásáért felel.

Amikor Steve meghallotta, milyen kezelések várnak rá a betegsége miatt, határozott, ám fájdalmas döntést hozott: „Nem, nem akarom ezt csinálni. Azt az időt, ami még hátravan, a családommal akarom tölteni”

„Életem legszívszorítóbb dolga volt a gyerekeknek elmondani. Ahogy teltek a hetek, látták, hogy az apjuk a szemük előtt olvad el. Emily akkor töltötte be a 17. életévét. A születésnapja az apja születésnapja utáni napon volt. Teljesen kifosztva éreztem magam. De Steven csodálatos volt. Túlélő üzemmódba kapcsolt értünk, hogy biztos legyen, hogy mindannyian rendben leszünk” – tette hozzá ismét Pam.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő