5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

„Élünk napról napra” – élete végéig kemoterápiára kell járnia a kétgyermekes apának

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2024. 02. 26. 10:00

Sokkot kapott a kétgyermekes apa, amikor kiderült, mi okozza a panaszait.

Kínzó gyomorfájdalmak miatt ment kórházba a 44 éves Kevin Brady. A kétgyermekes apukát egy éjszakára bent tartották, majd a másnapi vizsgálat kiderítette, hogy rákos.

Képünk illusztráció / Fotó: Pexels

A korábban fitt és egészséges asztalos számos kemoterápiás kezelésen esett át, amit, úgy nézett ki, élete végéig folytatnia kell majd. Csakhogy a legutóbbi vizsgálat eredménye azt mutatta, hogy az állapota előrehaladott. 

„Teljesen elzsibbadtam és megdöbbentem. Az első reakcióm az volt, hogy mennyi időm van még? A kemoterápiától súlyos neuropátiám van, a lábam és a lábujjaim zsibbadnak és fájnak, ami megnehezíti a járást. Minden annyira megváltozott, és mi csak élünk napról napra. Azt mondták, hogy életem végéig kemót fogok kapni, és nem tudnak megműteni” – nyilatkozta a rákkal küzdő kétgyermekes édesapa a Daily Recordnak. 

Kevin a feleségével, a 42 éves Sharonnal él együtt és gyermekeikkel: a 11 éves Orlával és a 16 éves Seannal. A családot nagyon megviselte a rák híre, ugyanis Kevin nővére, Donna még 2018-ban - mindössze 41 évesen - vesztette el a szarkómarák elleni küzdelmét. Most pedig a fiatalabbik nővére, a 34 éves Laura McGowan küzd a mellrákkal.

A család barátai épp ezért összefogtak egy adománygyűjtéshez, eddig több mint 23 000 fontot (10 millió forintot) gyűjtöttek össze. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.