RETRO RÁDIÓ

Iszonyatos, mit fedett fel utolsó szavaival a haldokló kismama

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 02. 28. 05:00

A nő még el tudta mondani az igazságot, azonban sem az ő, sem gyermeke életét nem tudták megmenteni.

Húsz év börtönre ítéltek egy férfit, aki még 2021-ben 15 méter magasból lökte mélybe várandós feleségét a skóciai Edinburgh mellett, egy kirándulóhelyen. Az ügy felderítését a fiatal nő utolsó szavai is segítették - írja a Metro.

A 29 éves Kashif Anwar vallomásában azt mondta, este másztak fel a sziklához kedvesével, hogy megnézzék a naplementét, de mivel túl későn értek oda, hamarosan vissza is indultak. Útközben csak egy fotóra álltak meg, Anwar elmondása szerint 31 éves felesége ekkor elvesztette az egyensúlyát, ő pedig véletlenül ráesett, így történt a baleset.

A nő azonban a zuhanás után még magánál volt, így egy segíteni próbáló kirándulótól azt kérte, ne engedjék oda hozzá a férfit, aki ezt tette vele. Később a rendőröknek is megerősítette, hogy a férfi lökte le, amiért szakítani akart vele. A nő és a gyermeke életét végül nem tudták megmenteni, de, mint kiderült, az ítélet meghozatala során kulcsfontosságú volt, hogy még el tudta mondani, férje taszította őt a mélybe.

A bírósági eljárás során az áldozat édesanyja is azt nyilatkozta, lánya bántalmazó kapcsolatban élt, ezért is akart elválni, amit legkésőbb a skóciai nyaralás után közölni akart a férjével. Az asszony korábban arra kérte lányát, jelezze neki, ha bajban van, hogy segíteni tudjon, a végzetes napon azonban minden nagyon hirtelen történt.

Számos gyilkossági ügyön dolgoztam a pályafutásom során, de ez az eset több okból is rendkívüli. Nagyon nehéz lett volna Anwart bűnösnek találni a bizonyítékok nélkül

- jegyezte meg az egyik ügyész.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.