RETRO RÁDIÓ

Bevérzett a 9 hónapos lány szeme, szörnyű betegség jele volt

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2024. 02. 28. 14:00

Az édesanya nem hagyta annyiban és kiharcolt egy időpontot a szemészetre.

Egy édesanya ösztönösen tudta, hogy valami nincs rendben kilenc hónapos kislányával, miután véreres lett a szeme. A kis Nuala Mulholland szeme ezután ráadásul dudorodni kezdett, ekkor szülei már kórházba vitték, ahonnan diagnózis nélkül küldték haza őket.

Fotó: Pexels

Meghan nem hagyta annyiban és másnapra kiharcolt egy időpontot a szemészetre, ahol Nualánál egy ritka rákot diagnosztizáltak.

„Azt mondták, hogy valószínűleg kötőhártya alatti vérzésről van szó, egy jóindulatú szembetegségről, amely magától elmúlik. Már értem, miért állították fel ezt a diagnózist, egyszerűen sosem gyanakszik az ember rákra” - árulta el a gyermekét féltő édesanya.

A liverpooli orvosok gyorsan cselekedtek, amikor Nuala Mulholland bal szemének hátsó részén egy sürgős MRI-vizsgálat során felfedezték a daganatot, de a daganat ritka volta miatt további nyolc hétbe telt, mire hivatalosan is diagnosztizálták, hogy alveoláris lágyrész-szarkóma. Angliában évente mindössze hat embernél diagnosztizálják ezt a rákot.

Nuala három műtéten esett át, köztük egy életmentő beavatkozáson, melynek során eltávolították a bal szemét, két héttel az első születésnapja után. Most 15 hónapos, és újabb műtétre készül, hogy új szemet ültessenek be neki.

„Családként ez megváltoztatta az életünket; örökké együtt fogunk élni Nuala rákjának következményeivel” – tette hozzá Meghan.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.