Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
KÜLFÖLD

Szerző WM

Létrehozva: 2024.01.10.

A kancellár idegeire akarnak menni a német gazdák, 500 traktorral tennék tönkre a programját

Ha ez így folytatódik, akkor rövid időn belül megbénulhat egész Németország.

Olaf Scholz német kancellárnak csütörtökön Cottbusban van hivatalos programja. A tervek szerint az ország legmodernebb vasúti gyárát kellene átadnia. A Németországban napok óta sztrájkoló gazdák azonban megnehezítenék a kancellár dolgát, azt tervezik, hogy az idegeire mennek.

A dühös gazdák hétfő óta tiltakoznak. Követelik a német kormány lemondását. Fotó:  MTI

A brandenburgi gazdaszövetség vezetője elmondta, hogy egy kb. ezer résztvevős demonstrációt terveznek, közülük százan közvetlenül a gyár elé vonulnának. Meike Mieke a Bild című napilapnak beszélt a céljaikról is:

Beszélni akarunk a kancellárral az üzemanyag és a gépjárműadó tervezett emeléséről. 

Mieke elismerte, hogy a kancelláriával nem egyeztettek. Terveik szerint akkor "kapják" majd el Scholzot, amikor kijön a gyárból. A német politikus ráadásul nem nagyon mondhatja le a hivatalos programot, mivel az átadót már így is a kancellár elfoglaltsága miatt halasztották el több nappal. 

Nem ez lesz az első alkalom ebben a hónapban, amikor kormánypárti politikusokat hoznak kellemetlen helyzetbe a tiltakozó gazdák. Pár napja Robert Habeck gazdasági miniszter jött vissza egy komppal a szabadságáról. A dühös gazdák azonban előbb nem engedték kikötni a hajót, majd megpróbálták megrohamozni azt. 

Mint ahogy a Ripost megírta, a német lakosság nagy többsége a gazdák mellé állt a kormánnyal szemben. A BILD INSA-felméréséből kiderül, hogy a megkérdezettek 69 százaléka támogatja a gazdák követeléseit, és mindössze 22 százalék ellenzi a tiltakozást. 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek