Marics Peti
Több ezer traktor parkol a nagyobb városokban.
Folytatódik a gazdák tiltakozása Németországban, több ezer traktor parkol a nagyobb városokban. A dühös demonstrálók elzárták az autópálya-felhajtókat és az utakat, megbénítva ezzel a forgalmat. A gazdák szerint a német kormány sokkal inkább foglalkozik Ukrajna támogatásával, mint a német termelők megélhetésével, ráadásul megszorításokat is kilátásba helyezett. A gazdák azt mondják: ha kell, akár több hónapig is maradnak.
Több száz méteres oszlopban álltak hétfő este a traktorok és más mezőgazdasági munkagépek a Brandenburgi kapu előtt, Berlinben. A gazdák a balliberális kormány megszorító politikája ellen tiltakoznak, több utat is lezártak, és megbénították a közlekedést.
„
Elégedetlen vagyok, mert Németország, mindenekelőtt a német kormány nem gondol arra, hogy nekünk, gazdáknak a túléléshez szükségünk van a támogatásra. Mi függünk ettől a finanszírozástól, nélküle szakképzett munkaerőt kellene elbocsátanunk” – mondta egy szászországi termelő.
A gépekre függesztett transzparensekre a német kormányt bíráló üzenetek mellett egyebek mellett azt írták: „Gazdák nélkül nincs jövő.” Többen pedig arról beszéltek, hogy semmitől sem riadnak vissza, ha kell, akár több hónapig is tüntetnek.
A 2024-es támogatáscsökkentések miatt tiltakozó német gazdák traktorjaikkal a Brandenburgi kapunál 2024. január 9-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)
A német gazdák kálváriája tavaly nyáron kezdődött a Németországot elárasztó ukrán gabonadömping miatt. A kétes minőségű ukrán mezőgazdasági termékek ugyanis lenyomták az árakat, veszélybe sodorva a termelők megélhetését. Ráadásul az Oroszország ellen bevezetett szankciók miatt az energiaárak is emelkedtek, vagyis a gazdák költségei is nőttek.
Például nálunk, a mezőgazdaságban” – panaszolta az egyik német gazda.
Az Olaf Scholz vezette német kormány azonban figyelmen kívül hagyta a gazdák kéréseit és segítség helyett megszorításokat jelentett be. A balliberálisok és zöldek alkotta kabinet évi 480 millió eurót vonna el a mezőgazdaságból, elemzők szerint azért, hogy tovább tudja támogatni Ukrajnát.
A németországi tüntetések ellenére Olaf Scholz Ukrajna hatékonyabb támogatását sürgeti, a német kancellár szerint a jelenlegi segítség nem elég Kijevnek.
„Németország hozzájárulása önmagában nem lesz elég Ukrajna biztonságának garantálására. Ezért felszólítom szövetségeseinket az EU-ban, hogy fokozzák erőfeszítéseiket Ukrajna érdekében, mert a tervezett fegyverszállítások túl kicsik” – mondta Olaf Scholz.
Van, akinek azonban ez sem elég.
Hiába sürgeti Ukrajna támogatását a német kancellár, a holland liberális EP-képviselő, Guy Verhofstadt így is élesen bírálta közösségi oldalán Scholzot, amiért szerinte nem akar rakétákat küldeni Kijevnek. Pedig Németország – az Egyesült Államokat követően – Ukrajna második legnagyobb támogatója. Berlin csak az idén nyolcmilliárd euró értékben szállít fegyvereket és más hadi felszerelést Ukrajnába, ezenfelül több milliárd euró értékben nyújt pénzügyi támogatást a kijevi vezetésnek.
Magyar járatokat is érint a németországi vasúti sztrájk, amelyet szerdán hajnali 2 órától pénteken 18 óráig tartanak – közölte a Mávinform kedden.
A német vasúttársaság (Deutsche Bahn – DB) tájékoztatása szerint a sztrájk ideje alatt a német vasúti hálózaton a távolsági és regionális forgalomban jelentős fennakadásokra, hosszabb eljutási időkre kell számítani. A DB azt javasolja az utasoknak, hogy amennyiben tehetik, halasszák el utazásukat – írta a Mávinform.
A közlemény szerint
illetve ügyfélszolgálatainál. Az aktuális helyzetről információt lehet kapni a Mávdirekt telefonos ügyfélszolgálatánál a +36 (1) 349-4949-es telefonszámon.
Az utazás lemondása esetén a január 8-ig megváltott, január 9-én estére, 10-ére, 11-ére vagy 12-ére Németországba, illetve Németországból vagy Németországon keresztül történő utazásra szóló menetjegyek és helyfoglalások díjmentesen visszaválhatók, vagy január 19-ig a jegyen feltüntetett viszonylatban felhasználhatók.
A menetjegyek más időpontra érvényesítése a nemzetközi jegypénztárakban az utazás megkezdése előtt intézhető.
Végül sorra gördültek be a fővárosba, ahol a tüntetők meg is kezdték az egyhetesre tervezett tiltakozó akciójukat. Hangosan skandálták, hogy „No farmer, no future”, vagyis gazdák nélkül nincs jövő. A feliratot a járművekre is kifüggesztették.
„Megszorítások sokasagát kellett elviselnünk az utóbbi években és most újabb sarcok jönnek. Elegünk van” – mondta egyikük.
Hétfőn Berlin mellett több más német nagyvárosban is tüntettek a gazdák, például Hamburgban, Münchenben és Bonnban. Utakat torlaszoltak el és városrészeket vettek blokád alá.
„Szeretnénk, ha nem emelnék az útdíjakat és a gázolaj árát. Továbbá, hogy megmaradjanak az eddigi támogatások” – hangsúlyozta egy másik tüntető. A gazdasági helyzet azután fordult rosszabbra Németországban, hogy az ukrán gabona dömpingje lenyomta az árakat.
Emiatt veszélybe került a gazdák megélhetése.
A német kormány azonban ezt figyelmen kívül hagyta
„A központi kérdés az, hogy a mezőgazdasági termelők családjainak vannak-e kilátásai. Nincsenek beruházások, ráadásul bevezették a különadócsomagot is. A fiatalok aggódnak” – mondta Észak-Rajna–Vesztfália miniszterelnöke a német közszolgálati televízióban.
Németország az elsők között ajánlotta fel segítségét Kijevnek, hogy biztosítsa az ukrán gabona tranzitját. Néhány hónap alatt azonban bebizonyosodott, hogy ezzel saját magát hozta nehéz helyzetbe.
A gazdák tavaly decemberben kezdtek tüntetni. Volt, ahol még a rendőrök sem tudták megállítani a traktorokat. A gazdákhoz időközben egyre többen – a fuvarozók és vendéglátósok is – csatlakoztak. A demonstrációk pedig azóta folyamatosak.
A Bild azt írja: újabb autópálya-blokádok, gyűlések és felvonulások várhatók. A portál szerint egész Németország megbénulhat, ami miatt egyre nagyobb a feszültség. A hatóságok attól tartanak, hogy nem tudják megfékezni a feldühödött tömeget.
A zöldpárti gazdasági miniszter közösségi oldalán próbált nyugalomra inteni. Azt ígérte:
„A költségterhek miatt a német kormány jóindulatot tanúsított a gazdák iránt. A most tárgyalt támogatások egy lényeges részét megtartjuk, a mezőgazdasági járművek adómentessége és a gázolajtámogatás is csak fokozatosan csökken. A forrásokat azonban teljesen nem tudjuk nélkülözni” – fogalmazott Robert Habeck német gazdasági miniszter.
Ukrajna fontosabb a német kormánynak, mint a német gazdák – írja az Origo. A portál emlékeztet: Németország komoly költségvetési hiánnyal küzd, ennek ellenére úgy döntött, az idei évre megduplázza az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt, 8 milliárd euróra növelve azt.
A gazdák a tervek szerint vasárnapig tüntetnek. Közben a német vasutasok is bejelentették, hogy sztrájkba lépnek. A műszakos dolgozók munkaidejének csökkentését, havi 555 eurós átlagos fizetésemelést és egyszeri 3000 eurós prémiumot követelnek. Ha nem sikerül megállapodniuk a kormánnyal, akkor szerdától háromnapos munkabeszüntetésbe kezdenek.