RETRO RÁDIÓ

"Megérdemlem, amit kapok" - Zokogva nézte végig halott szerelme temetését a brutális gyilkos

S. A.
Szerző
S. A.
Létrehozva2023. 12. 10. 19:00

A Magyarországon is keresett Giulia tragikus története megrázta Padovát. A lány búcsúztatását még brutális gyilkosa is könnynek között nézte végig.

Filippo Turetta Olaszország első számú közellenséggé vált, miután kiderült: barátnőjét, Giuliát megverte, arcon és mellkason szúrta, majd egy szakadékba dobta. A véres gyilkosság részleteiről itt írtunk.

Turetta-gyilkosság
Giulia és Filippo Turetta Fotó: POLIZIA DI STATO

Röviden a lényeg: egy velencei ipartelep kamerája rögzítette, ahogy a lány kicsapja egy fekete Fiat Punto ajtaját és menekülni próbál, ám ekkor utána rohan a kocsi sofőrje, elkapja, üti-veri, majd az autóba tuszkolja és nagy gázzal dél felé veszi az irányt. Giuliáról ez az utolsó felvétel. 

Az ipartelep utcájának járdaszegélyén ott maradt a lány tócsányi vérnyoma. A helyi ügyész a képeket látva még aznap tapintatosan adta a szülők tudtára, hogy több évtizedes tapasztalata azt súgja neki, élve már nem látják viszont szerettüket.

A magyar szál

Turettáról egy később készült sztrádafelvétel már azt bizonyította, hogy északnak tart. A lány továbbra sem került elő, így kiadták a nemzetközi körözést kettejük ellen. Így került képbe Magyarország, ahol az olasz nyomozók szerint Turetta megállhatott. Végül nem ez a feltevés bizonyosodott be: egyhétnyi hajtóvadászat után a 21 éves gyilkos Lipcsében, egy leállósávban, összeomolva, bűntudattól gyötörve adta meg magát a rendőröknek.

Mellé állt a vak szerencse

Kiderült, Turetta már az első napon végzett Giuliával, akinek testét egy erdős, sziklás helyen mély szakadékba dobta. 

A turistaút, amelyen a Fiattal haladt, április óta zárva volt, így többször elakadt a járművel. Ám ekkor még mellé állt a vak szerencse, és végül minden gond nélkül eljutott Lipcséig. Itt már tankolni sem maradt pénze, ezért ragadt a mozdulatlan Fiattal a leállósávban.

Turetta -gyilkosság, Giulia holtteste
Tűzoltók emelték ki a szakadékból a lány holttestét Fotó: POLIZIA DI STATO

Bevallott mindent 

Turettát hamar kiadta a német bíróság, így most már olasz börtönben ül.

- Megérdemlem, amit kapok – mondta első kihallgatásán, ahol azt kérte: szüleivel telefonálhasson illetve, láthassa őket. S a töredelmes beismerés után akart még valamit: azt, hogy a temetést végignézhesse a tévén keresztül. Ez így is történt. A Padovából, élőben közvetített búcsúztatást sírva követte Turetta a cellájában, majd amikor szerelmét a sírboltba helyezték, hangos zokogásban tört ki.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.